Ráismerések

(1996)

 

 

 

 

Fohász sugallatért

Szólíts meg újra hang
súgj ismét nekem
hisz nem vagyok különben
aki hallgat csak áldozat
rá agyaras falka rohan
hangjától visszahökken
káromlást pletykát szózatot
súgj a sugallat sem vagyok
de átlényegülök
és amilyen a szó
ittas badar királyi
máris láthatsz ámuldozó
arra a létre válni

 

 

 

Apák és fiak

Nyomkeresők század eleji költők
a tizenkilencedik szökevényei
még hittétek kérdésekre a választ
farsangolók tudják kimondani
görög khitónt mágus-süveget öltők
piros mellényt gyermeki hacukát
próbálgattátok cserélt csillagállás
tán boldogítóbb sugallatot ád
a báli napok fölhangolt beszédét
ízlelgettétek is nyelveteken
megsúghatja esztendőkre a jelszót
az a rejtélyes az az idegen
éltettétek a lázat meg a mámort
suttogtátok csak a szépség maga
csalogatott a cél igézetével
a művészetek paradicsoma
azután a mulatság üledéke
a hamuban jöhet a számvetés
vallomás szótlan surranó folyónak
és valóban maga ellen vitéz
akinek szózatát meghangszerelni
jajgatása maradt s az hangtalan
nyers fiak ezért téblábolunk mi
a fenség rozsdálló kapuiban
fejünkbe mást vert történelmi lecke
hó alól nem mag egy szénrög jut-e
kóbor disznókrumpli kantinszemétből
s posztónk szálakra nyűtte fésüje
csupasz hétköznapok nagysága vár ránk
szemérmetlen környezet panaszos
siráma vár a természet regéje
a kanyarban sikongó villamos
panorámának pókháló magánya
rissz-rossz szállás kamrája szögletén
s vitorlázó ölyv s remény szerelem
mint szalma közt kidöntött pléhedény
ez a mi szemhatárunk az enyém is
s ha döngetek rajta kopogtatok
nem tapasztalaton túl istenítek
de épp egy emberi mozdulatot

 

 

 

Társszerzők

Láttam egy ujj
épp rám mutat
kiszab nekem
szoros gyalogutat
rajta mondtam rászedheted
rajzoltam hozzá
élő szervezetet
más-más tartásban a testet
ez már szinte regény
fölbuzdulásból pecséttörésből
így lettem én
és akit tűzbe-lázba
ez a csíny se hozná
magát is tűzze hozzá
kifejletül

 

 

 

A hamelni emberfogó

Egy szó a napok ablakán
kikukkant szennyét önti rám
talpig mocskol ken a szemét be
idegenné ferdít pecséte
tátoghatok dörgölhetem
nem tisztul le ál-életem
máris hír dől nyakamba másik
rögvest fejem dicsfényben ázik
botcsinálta csodatevő
varázst honnan vegyek elő
tisztességtől hiába viszket
bőröm nem vedli le e tisztet
majd szóbeszéd cifráz megint
sorsomra tarkabarka színt
ki melyik máznak a bolondja
mámoráért tódul nyomomba
kényszerszülte emberfogó
kendőzetlen mondd mire jó
évtizedeket ismeretlen
irhámban ébren átteleltem

 

 

 

Kikiáltó

Igen tisztelt nagyrabecsült
szájtáti ki mind egybegyűlt
szabadnapos alattvalók
munkátlan zsoldoskatonák
unatkozó bérgyilkosok
gazda cseléd tanár diák
mind akiket idelökött
város falu ország-világ
számon kívül és szám fölött
számlált bámész nézősereg
csodát látni sürögjetek
ami odabenn várható
elregélni nincs arra szó
a tegnaphoz nem mérhető
ezért nincs rá jövendölő
és nem is akadt annyi tér
hová bűbája belefér
arról mit a fölaggatott
függöny rejt ne faggassatok
fogadalmat nem tettem én
takargatni mi nem enyém
mánkhoz képest valami más
szótártalan ez a varázs
földre sujtó fölemelő-e
ezt sem mondhatom meg előre
cintányérral bátran ajánlom
ismerjük meg együtt a nyáron
addig buzgón csak harsogok
arról mi nekem is titok

 

 

 

Elkésett fagyosszent

Mit csinálok ezen a kora nyáron
már kerek egy hónapja fázom
töretlenül következetesen
s nem jut el agyam peremére sem
vámháború kereskedelmi válság
rá is szikrázom kajánkodva álság
mit nekem azonosság szabad akarat
makacsul borzongok a nap alatt
amely most persze épp észlelhetetlen
igazmondó végül is így lehettem
didergek reszketek csak ez a szó
s nem lét vagy érték csak ez a való
s mi több amire soha senki pártban
vacogók közt sorstársakra találtam
pedig valaha drótsövény mögött
megéltem ennél dermesztőbb időt
mínusz huszonöt-harminc fokban étlen
egy szál zakóban Ó-Moldva szivében
számláláskor míg viasz-pálcika
gyanánt dőlt ki tegnapi cimbora
kettős látású ki sandít ma hátra
a részből is álmélkodva a másra
lesek keresztül ujj-rácsaimon
emlékezem tehát hazudozom

 

 

 

Vándorlás egy arcon

Bejártam azt a hetyke tájat
pofacsonttól a begyes állig
gödreit ónozza az önvád
halmaira nagyralátás sugárzik
s egyszer csak megláttam besüppedt
hajdan különc tektonikáját
elmaradtak kirándulói
kik védett terepét csodálták
s ahogy redői gyarapodtak
rendező pályaudvarokká
indító állomásukat már
és uti céljukat ki tudná

 

 

 

A dzsinn válasza

Parancsolj földi gazdám
a mélyből fölbukkanva szólt rám
Add vissza
Nem azt nem tehetem
kívánságod a harmadik utánit
elkockáztam ifjúkorod
a másodszori partot érést
ráismerés újra játszott csodáit
hogy leoldozva ugyanaz a pendely
lélegzetfojtó bűbájt ismételjen
permetezetlen tönköstül kivágott
gyümölcsfádról se hajtathatok ágat
nem maradt kertész órádnak se csokra
cserélni léptet faló atlaszokra
magad egyetlen óriás száj
hideget forrót bezabálnál
keressem inkább újra ráják
rombuszhalak mélyvizi társaságát
ott egy-egy áramütés elbeszéli
akarni sem több mint csak élni
de adhatok neked egy kavicsot
mindenség az is körbejárhatod
s falevelet zöldül szikkad leszárad
súg többfelvonásos tragédiákat
egy árnyékfolttal megtetézem
fény szívja föl hogy majd ő fényt emésszen
megértheted reggeltől alkonyig
egy élet kikerekedik

 

 

 

Klubdélután

Míg fiatal voltam
tobzódtam romboltam
kielégítetlen
roncsból építettem
páros menedéket
s megint ostromgépet
egy hajnalon arra
riadtam szívdobogva
a klubból ahol éltem
nem lehet kilépnem
pedig előírás
hiába a sírás
szigorú szokás itt
ahogy a tag vénül
ráolvasztják végül
kiürült csodáit
ledalolt sok asszony
kaján mosoly az ajkon
kitágult pupilla
rettegést ver vissza
ám nincs ki viasszá
unt sorsát átszabná
nem is emberforma
a panoptikumba
illőre döbbennek
frissen érkezettek
évek szatíráján
dülöngnek hahotázván
és elölről kezdik
míg rájuk nem öregszik

 

 

 

Spinoza papírkosarából

A jó idő a rossz idő
felebarátom feje fő
panaszra mindig akad ok
de a föld szorgosan forog
s észbe szomszédom nem veszi
mik is az élet szeszei
ami bádogszínű ma szürke
már fordul hivalkodva zöldbe
padlószintről rád tátogat
aki holnap ölébe kap
és igézhetett mámorába
redőivel riaszt az álca
s még ezt sem kell siratnia
tudván mi a szimmetria
zúzmarának örül szüretnek
a van-nak éppúgy mint a lesz-nek
derül avagy borul felettünk
kockázat a földre születnünk

 

 

 

Képtár, vaksötétben

November végén borongós kövér Bologna városa
szakadatlan szakadt az eső a hódara
az átfutó albergo folyosóján hol szállásra akadtam
fekete kombinéban sellő mosolygott rám az eszemadta
odakünt a középkori közökön sikátorokon
egymáshoz hajolva fenyegetett a két ferde torony
mindjárt a falusi kisfiúra rogy a Garisenda és az Asinelli
s az árkádok alatt sem tudtam száraz menedékre lelni
gyerünk a képtárba keressünk fejünk fölé födelet
üdítsenek föl a Caraccik a helyi érzelmesek
soha ilyen szívesen ahogy a belépőjegy árát kifizettem
a rendészek meg derűsen tessékeltek beljebb menten
a küszöbön túl egyiptomi homály jégverem igazi
a falakat utoljára augusztus fűthette ki
a világítást be se kapcsolták az egy szál látogatónak
nappali éjszaka kiguvaszthattam szemgolyómat
a látvány körös-körül fekete hol lehetnek a kora barokk
a derék kismester Francia festette zenélő angyalok
ahová pillogok Raffaello égre sóvárgó Ceciliája
vagy a tisztes Guido Reni színes emlékezése a mamára
kicsoda mondja meg itt ki az esendő s ki a szent
ki tölti meg tisztánlátással a kivilágítatlan jelent
duhajkodjon hát képzeletem korlátlan kedvére
pingáltam vigyorgó vicsorgó ág-bogakat a sötétre
tucatszám sorjázott a meghökkentő egyszeri eset
homokórával szereltem föl a napkeleti bölcseket
körzővel szögmérővel a magasságok őrét
viharlámpával bizonyos szűzeket a sok dőrét
galambot ültettem a hóhér vállára hajában olajág
fölszerszámoztam díszelgő macskák csapatát
virágcsendéletet szagoltattam érdeklődő ölebbel
korhely halak magasra hágó disputáját idéztem fel
sárga eget kék szántót földön túli tónusokat
amit csak a szellem ecsetje ken föl szabad indulat
s a képcsőszök rémületére visongva bokáztam ki nevetve
ugyan mit tehettem fejvesztve rohantak a terembe
vörösbor mellett kockás abroszra könyökölve törik
fejüket a rejtélyen ma is de én nem árulom el nekik

 

 

 

Mesterek köszöntése

Mire jók a sorjázó párbeszédek
ahogy az ember rég elporladt nagyokat
szólogat és lehetséges szózatokat idézget
Hiszen az űrből előcsalt igéjük
így sose hangzott nincs írás ami
és eleven aki jótállna értük
Mindez vajon nem egy végzet kijavítása
netán egy történet túlbuzgó átfestése
hogy utódod az igézőt is odalássa
Vagy mégis bátyáinkon a koporsó
utáni igazítás a halotti maszkon
épp az elmaradt jóvátétel az utolsó
A valónál tudd súlyosabbnak akkor
a jellem síron túl föltörő győztes
vallomását némának hitt szavakból

 

 

 

Mackókiállítás

Remek hétvégi program mackókiállítás
a műsorszemle végén egyaránt ajánlja
gyereknek felnőttnek a rádió soros szerkesztője
a látnivalók hangulatébresztők lehetnek
tenyérnyi emberméretű plüssből gyapjúból gumiból
és mennyi magányból telhetetlen szeretetvágyból
összeábdált egykori kenyerespajtások
akad köztük félfülű kiszúrt szemű egylábú
a felségárulásban hamisan elmarasztaltak
pedig kitartottak csonkán is a vártán
előhorkannak ma is egyetlen nyögdécselésre
a legöregebb és itt hatalmas szünet következik
a legöregebb mondja a rendező megvan harmincéves is
ó te együgyű a globolos télikabátom mögött
ott lapul az én sárga hatvanöt éves mackóm
mi történnék ha hónom alá csapnám
s betoppannék a gyerekek felnőttek közé
sikoltozva iszkolnának ahányan annyifelé
felnőttek gyerekek jajongnák itt a hegyek réme
gereznájában vérszagú vadászatok ólma
tízcentis karma alatt hetyke puskások bőre
pofáján tavaszi ébredések szaggatásai
mindenki fusson amerre lát
mi hizlalhatta vadgyümölcs elevenek húsa
megélt már háborítatlan vadont
mackójukat sutba vágó apróságok
egymásnak ágaskodó fenekedését
a természet temetőkké válását megérte
szívében a hajtások méreggé keseredhettek
a korelnök játszótársnál is kétszer öregebb
s ezért ismeretlen igazi retteneteket
hozhatott szőrméjébe oltva a kiállításra
meneküljön mindenki aki csak látta

 

 

 

Adóbevallás

Nyílt kártyákkal játszik Hivatal úr
adott nekem bár szűk határidőt
gyeplőjén esettebbre alakul
számadásom miként színe előtt
az Úrnak ím vallomásom a lista
körmöljem mint babitsos vagy adysta
Fő nyereségem a rigó a pöttyös
mellényű énekes fölbukkanása
ahogy férgeket kotorászva röpdös
a beteg meggyfán benzingőz ragálya
sujtott városban ablakom alatt
csak ez számít a ritka pillanat
Elismerem érte is tartozom
szeme párás haján liszt évre év
mégis csikó dobog bordáimon
ha csak két ráncát mosoly húzza szét
s álmatlan forgolódom mintha másnap
még nyílna kapu neki a világnak
Gunyoros ajkbiggyesztéssel palástolt
és egyre gyakoribb kosarakért én
leírhatom a szégyent ez is kiadás volt
a férfisors rablókalandja végén
s adóelőlegnek tekinthetem
a vizes borogatást szívemen
A megtagadott útleveleket
fenyegetést végzett munkára lásd
főnök címszót nyakamra ültetett
herét mindezt mint költséglevonást
leírom és ítéljen a hatóság
kicsoda kiben tisztelje adósát

 

 

 

Kontár Mikulás

Te igazi öreg Mikulás vagy
szólt rám a kislány
de mit csináltál fiatal korodban
helyettest állítottál a nevedben
Szerepet tévesztettem
magamat küldtem Mikulásnak
ám kilátszott nadrágom sáros szára
lábbelim poros orra
kézfejem vitaminhiánya
ki nem hirdethetett csak eljövendőt
hogy hallgattak volna szavára
az adakozó dörmögő helyett
puttonytalan tenorra
ma meg mit válaszoljak
küszöbükön várakozóknak
a hang rozsdás a hát sem egyenes
de valami goromba
kéz követ vesszőt s azt aranyozatlan
csempészett kosaramba

 

 

 

Hadgyakorlat macska módra

A zöld szónoklatával feleselve
a kert ágyásában a gesztenye
s a cseresznyefa közt hajlong lobog
nyári avartűz vajon lehet-e
szigorú tűzgyújtási tilalomkor
s nem is láng vöröse csapong ide-oda
hanem tompább szín egy kint feledett sál
ám szél se rezdül s ez a naspolya
árnyalatú valami erre-arra
libben töröm a fejem percekig
a máj- az őzszínűn hát persze megvan
így eleven állat ugrándozik
és szememet kikerekítve máris
fölismerem a szomszéd macska Murr
a tiszta drapp szőrméjű az abesszin
fajta a mozgékony fiatalúr
mancsa kap hirtelen a levegőbe
aztán másik mancsa utánacsap
szegény ellenfelét biz nem irigylem
jóllehet egyre láthatatlanabb
és a macska csépel mind szilajabban
talán csupán vadászik éhesen
tűzlepkét szánt villásreggelire
várt zsákmánya nappali pávaszem
ezt a testetlent nem tudja legyőzni
bendőjét vele meg nem töltheti
vadászatát két lábra állva harcát
folytatja megvillannak karmai
játszik még ez a serdülő természet
vagy céltalan is nagyra nő ahogy ma
kölyökként a semmin szemlélteti
milyen a teljes élet macska módra

 

 

 

Leshelyemről

Az ablakpárkányra alulról
meredtem mert még föl nem értem
rövid lévén hozzá a törzsem
igencsak kurta még a létem
annál érdekesebb a látvány
szemem előtt menetelésük
keménykalap mintegy zsinóron
puhakalap billegve rézsút
micisapka az égre döfve
s de szép ahogy széles flórenci
s kísérője szürke cilinder
párosan szalontáncát lejti
ám legszebb mégis a födetlen
gesztenye fürtök lobogása
amint szememnek láthatatlan
orkán sudarát gyűri rázza
s ahogy telek sarkát tiporva
nyarak toltak mind magasabbra
többé nemcsak a fejfedőkre
láttam azt is mi van alatta
egy meg két vízszintes vonáshoz
társul néhány hosszanti árok
egymástól alig különböztek
leshelyemről az arra járók
eltelnie több évtizednek
kellett ahhoz hogy fölfedezzem
ott tévelygek mind tétovábban
földrésznyi mozgó rengetegben
kiáltozom azóta is csak
merre van a sűrű kiútja
vagy hogy érkezzen hegyimentő
s az emberek közül kihúzna

 

 

 

A kisfiú

Áll küszöböm előtt
reménykedőn tudatlan
nála lelkesedőbb
nincsen hogy befogadjam
Türelmetlenkedik
várt vendégeskedése
csontjába híreit
majd a bőrére vésse
Sóvárgása minél
több válik itt valóra
uzsorás szenvedély
metsz belé komisz óra
Egy boldogsága és
romlása ez a fajta
nem nyúlhat érte kéz
segíteni rajta
Toporog végtelen
terek naprendszerében
s kapkod határokért
Fejét csóválja a férfi
a kisfiút ugyan ki érti

 

 

 

Ráolvasás

Nem mind dalok elégiák
lírai eredetük más ok
szorongásból torkomon át
ki-kitörő ráolvasások
Ez a szókincs se tár belőlem
többet fényre vagy egyebet
mint hogy ott bujkál minden őszben
egy magakellető gyerek
kinek megvan a maga nyelve
jelmondata megfejthető
hogy érte valaki szeresse
ő meg lakjék benne csak ő

 

 

 

Mi a földi, mi az égi

Kávét teát ízlés szerint ki-ki
iszunk szellemünket fölajzani
ha bujtó forgácstüzeket a test már
gyanakvó szívre vonakodva testál
ragadozó szunnyadozásukat
egy-egy szó jelzi ahogy odakap
ám a nő a kísérő csokoládét
majszolni kezdi és egyszerre átég
bőrén a hőség egykor serdülő
ösztönök vihara gyönyör felé
s ahogy izgatott ujjai csapongnak
háromfejű izmokat körbedongnak
és immár parázsló orcája süt
butorozatlan éveket befűt
beléremegek és utánaküldöm
a rajongónak siheder elődöm
érje utol töltse be a reményt
ami csak egyszer igazán miénk
lám a csitri vágya postagalambját
már a kamaszhoz űzi a kalandvágy
mereng a hamar célba érteken
az árkos kék s hunyorgó barna szem
nincs más hátra el kell kérnem a számlát
még fölsegítem a hölgyre kabátját
ő buszra száll kalapot emelek
s nézem amint két ujjal integet

 

 

 

A szép meg a szebb

Szép ahogy a test betelik
megérik és győz küldetése
te delelőre érkezett
bőröd pikkelyfénnyel nevet
ébredésre esteledésre
Szép vagy s még szebb nálad anyád
lepke mosoly libeg a száján
bő szüretek zamata ég
húsában s kerek bölcsesség
lankák különc látképe árán

 

 

 

Fekete nap párkeresésre

Mielőtt még a derű elriad
a fagyalon két tigrislepke násza
kergült színek kaleidoszkóp románca
a fölhevült kegyes égbolt alatt
az örök-mozgó változat a részeg
föld és bérlői ódon dallamára
nevünk egy az élni vágyó tenyészet
Mielőtt az összepöndörödött
levél leperdülne noha kocsányán
remegett már Szent Iván éje táján
ugrottunk volna máglyája fölött
nem koccintanánk szemünk bogarába
dermedt pillangókra meredve s fáján
aszott és lezizegő vallomásra
Nem a zsongó mezei ünnepély
jut így a léc-szikár férfi eszébe
nem is dús vagy gyér lomb képes beszéde
csüggesztőbb emlék ami benne él
ahogy kémleli a messzire tartott
itallapot s majd derekát kimélve
lapos sarkán az asszony tovabattyog

 

 

 

Casanova öregkora

Mástól mégsem kérdezhetem
ennek neve még szerelem
hiszen ébredéskor fölöttem
arca lebeg bár mintha ködben
s tagadhatatlan itt meg ott
foltok árnyalják e napot
nem fényévnyi a kora persze
de szemhéjára kell a kence
mégis nappal felhők mögül
ez az égitest rámderül
Errefelé hirtelenkedve
nyílt puszták múltán ketrecembe
hasonszőrű vad már ide
nem lép golyó kór törte le
aminek tartanak csak írmag
kiveszőben levőnek hívnak
s noha nem láttam úgy sosem
itt most aktját képzelgetem
ha lencsés szeplős s mért ne bőre
cirógatok a levegőbe
Ha meg napom visszhangtalan
kérdéseimre untalan
feleletül hallom ki csengő
altját az embertelen csendből
köztünk mérföld tíz száz ezer
s párbeszédünk nem hallgat el
igaz köztünk pörlekedés se
tán ez két nem érintkezése
vagy higgyem inkább szú ha percen
egymásra gondolunk e percben
Akinek más nyelven beszél
a vágyakozás szenvedély
dadogásomra füle sincs hát
megfejteni se tudja titkát
hogy ennek neve szerelem
foka nem kataklizma nem
csak annyi egy csillár kileng és
pohár koccan ám neve rengés
hol talpalatnyi otthonom
szűk időm innen számítom

 

 

 

Légy a borostyánkőben

Társalogtam velük
anyanyelvem és más európai
nyelv húrjain eleven hegedűk
mesterdallamok tudói
sértésről árulásról rettenetről
befelé gennyedő sebekről
évszázados álmuk után is
erdőzúgással kelnek újra szólni
elszenesült láp kagyló-hagyatéka
borostyánkőbe dermedt légy csodája
ámuljak azon hogy féreg rovar
rútsága győztes öröklétre váltva
porló törekvésem csúfolja vagy
engesztelődjem
ahogy torzító folt hiba
példává lényegül át az időben

 

 

 

A város szobrai

Ődöngök köztük s szívem görcsbe rándul
ezt kaptuk ezt kapjuk mind a hazától
vagy ezt hagyta örökül a hazára
a történelem gonosz mostohája
csupa dacos szembenéző tekintet
kezükben zászló szablya buzogány
s kinek egy ujj a délibábból intett
távolba révül mereng a Dunán
lebernyeget a bal vállára rántott
jobb válláról a durcás ajku látnok
s akit kor érdem karosszékbe ültet
beborult láthatára gondba fürdet
van aki csupaszon feszíti íját
egy hüllővel másik viaskodik
székéhez nőtt más pedig harcba hívják
s előkelők ülnek meg bronz pacit
hol egy kis pajkos kedvre deritő
eltikkadtnak friss vizet pisilő
dévaj akt vagy anyai mozdulat
emlője fáradt gyalogost itat
s az osztott sudarú kérges fa törzse
nyugtalan művész vándorút bűvölte
hol a szellem ingyen záporesője
játékos fintor a járókelőre
a rohanót egy sarokház falán
gondolkodásra serkentő talány
kőből fémből fából mire az elme
mélyálmából végre már ébredezne
hát itt csak kárvallás tragédia
virrad egy bajvívás fiaira
egy oszlop tetején kushadni mackót
jólesik látnom kimaradt a harcból
jövőbe tárt a pucér csitri marka
bár sose nőne a felnőtt kalandra

 

 

 

Főhajtás Itáliának

A vonaton utastársam a vámos
mikor harmadszor búcsúzkodva már
tiszteltette sosem-élt húgomat
ráébredtem friss esze arra jár
az ismeretlent tegye ismerőssé
egy gesztussal egy szóval hirtelen
szomszédságába így a senkiföldjén
felebarátja komája terem
s amikor éhesen harmadmagammal
Sienába toppantam délután
egy járókelőtől tudakozódva
szerény árlapú vendéglő után
karon fogott s mellékutcákon által
kicsiny osteriához vezetett
s ott is a gazda lelkére kötötte
olcsón tálaljon és bőségeset
otthon e hétfőt ünnepnek mesélte
egy perc színjátékot hoz operát
Rómába menet aszalt zsebűt-torkút
ásványvízzel kínáltak a bakák
Velencében a Banca del Lavoro
címét kutatva ösztöndíjamért
érdeklődni a főpostára küldött
a rendőr és annyit szentül igért
megvár s mivel a bank az épülettömb
túlsó oldalán volt található
már fordultam s a vigile urbano
elpárolgott itáliai hó
megértettem végre hogy ők az éden
utolsó hűséges gyermekei
egytől egyig árnyékfutó az élet
napsütötte táncterét keresi
beborulhat pajtásához szorulva
csihol melengető házi napot
s én idegenként csupán karnyújtásra
reménységül némi visszfényt kapok

 

 

 

Fejembe vert történelem

Ha fogságba esel így szólt apám
mikor behívtak Po francuszki mondd
rögtön Tolsztoj- Csehov-művek nyomán
buzdult föl és én fiatal bolond
a kucsmás járőr képébe azonnal
engedelmesen szajkóztam utána
a bűvös jelszó mégsem járt haszonnal
mert jobbról-balról fegyverük tusája
verte fejembe hogy értelmezik
a szótárt ők és ez nem egyezett
szókincsemmel bocsássa meg nekik
a Teremtés a legfőbb szószedet
s a félreértés folyt. köv. vojna vojna
dörmögték ám majd egy évig nem ólmot
osztottak mintha Róbert bácsi volna
mind s én hajléktalan bendőm ha korgott
poshadó káposztalevet kapott
naponta kétszer s tizenöt dekás
borsóból őrölt kenyéradagot
tetézte ezt szabadságmegvonás
szigorú osztályzat hanyag diáknak
de okultam előző nemzedék
és egy még ifjabb között takarmánynak
morzsol össze a két malomkerék

 

 

 

Korszerű mágia

Magamat korholom
törékeny csont miféle
lankadatlan ügybuzgalom
éjt nappá téve
hurkot vonást vetni papírra
micsoda ideg- s ín-nyüvő
nekiveselkedés
Sámsonnal vetélkedés
ám ki méltatott volna láncra
kidöntendő oszlopok tömlöcére
versenytársam csak Altamíra
riadozó őskori piktora
szorongásában barlangja falára
bűvöli a fölpúposodó
vadat s szarvát a döfni készet
hogy a névtelen elől bujdosó
sorsától elriadjon
a kőbe bénitott
ellenségesen leskelő enyészet

 

 

 

Madárijesztő

Széllelbélelt tépett fakó
folt hátán folt ez a zakó
szövetnél több benne a férc
s nincs alatta fikarcnyi félsz
mert zsírja izomrostja se
fából az úr törzse szive
ha tavasz indulatai
rázzák szálkáit köpi ki
kobakján csáléra kopott
hord hivatalnok kalapot
orra szeme esetleges
répa szénrög fölösleges
bakhát-e vagy szántás nyula
mit tudja ez a maskara
erjedhet az őszi talaj
nem könnyezteti semmi baj
mégis rálőcsölt szerepében
nyugtalanít ijesztget szépen
rongy kart lengetve riadalmat
gerjeszt szétrebbennek a varjak
poszáták ingó váza mellett
rémületükben kerepelnek

 

 

 

Rekedtesen

Rekedtesen szegényesen
kurtán-furcsán
ahogyan még
egy éve sem
Körülöttem hamis ország
úgy nevezik az öregkor
verőfénye is fátyolos
társaságul fura jószág
Torzultak itt a szokások
mintha ragyás bombatépett
volnék úgy néznek rám erre
tegnapforma fehérnépek
Ásításra ingerlő sík
pedig akár hegytetőre
kapaszkodnék úgy zihálok
szoknya után cihelődve
Kikerülni lehetett-e
benne volt az egyezségben
ez a messzi állomása
utamnak ha már rátértem
Játszmámra nincs visszavágó
jobb híján most kaparj kurta
szöcskét sólyomnak tanulva
kakukkszóból szerenádot
Naplóba álmodott égbolt
bár tünde naprendszeréből
tán épp ez a számfölötti
igazi űrbe kitörni

 

 

 

Szösszenet

Mi jár egy új napnak csak egy legyintés
minden nap nekem már szigoru intés
koraősz kése hasít fülbe orrba
de bolond ki tavaszról álmodozna
aprópénzét szórná szerte a szélbe
egy élete végkielégitése
mit irigyeljek dacoskodva mondd hát
talán a kerti fiatal diófát
termett tavaly és idén is igéri
sebét kiforrja mintha volna férfi
de fúróféreg emésztette bátyját
csonkolták majd legyintettek s kivágták

 

 

 

Echo-kardiogram

A szívbillentyű a bal kamra tisztán
hallottam ahogy mondogatta rendre
az ügyeletes észleleteit rám
mért diagnózisát magnótekercsre
s bár rá se pillanthattam mintha felső
szózat hangzott volna fülembe távol
tájról tetoválva bőrömbe metsző
intést kérlelhetetlen igazáról
majd fölültem öltöztem s útra keltem
az osztag elé mely nem messze vár rám
arccal feléjük szemem bekötetlen
már mindenütt fegyvercsövükbe látván

 

 

 

Mégis

Az országos eső konok zuhataga
csapóajtó öregember ábrándjaira
olajágért minek röptetné ki galambját
voltjai tettei tönkreázott kalangyák
pisloghat szerte nincs semerre kezdete
a környék néptelen nincs miért seregelnie
társtalan Gulliver lekötözik törpe gondok
csak ha berzenkedik lehetne még bolondabb
látványa orrig ér nincsenek nagybetüi
bőrén belül a táj sem turista cél csapongani
legbelső birtokán kalászolása fösvény
de útjelző kövül mégiscsak posztol estjén

 

 

 

[ Digitális Irodalmi Akadémia ]