Gyászbeszéd Don Giovanni fölött

Elragadta az ördög szabadon örvendezzünk lehetek végre boldog lehetünk végre boldogok nem leselkedik tőre lépteinkre nem villog gonosz vacsoracsillag nem ront ránk otthonunkban el nem orozza tőlünk kezes pihés jószágunk bujtogató füttyére nem bolydul a majorság fölperzselve a sűrű vadonának rejtélye nem oson oda immár lüktető torkú macskánk kurrogni mint még soha gyönge csibénk csőréből nem csal ki vércsehangot remegő mókusunkat többé nem babonázza vinnyogni húsevőként békében dőlhetünk le ropogós ágyneműnkre s éjfél után kinyúlva mohón az ikerágyban sose üres a vászon dimbes-dombos kalandra kúszhatnak fürge ujjak mert elcsapta a mester túlbuzgó bűnsegédét Ujjongjunk végre vége menet közben útszéli két marokra vívásnak az életre-halálra zajló tusakodásnak ernyedhet inam izmom aki ült láthatatlan éjjel-nappal nyakamban testek szeszfüggésében eggyé nőttem a rémmel s meg nem szabadulhattam kés árnyéka így lettem most a kar sorvad rólam fogcsikorgásomat már nem gúnyolja sarkamban sem heherészik többé megfeszülő bokámat nem harapdálja orvul mindent letaroló ász hátlapja senki filkó a játszmák árokszélén ebe nem nyí csontomra ha a vadász kinyúvadt rozsdás puskacsövére verejtékes sipkámat megszáradni hajítom Látom a levegőben forró vágyakozások nyila rezegve áll meg céltábla női húsok Elvira donna Anna Zerlina s még hány donna báli kavarodásban sebükért sóvárogva érintetlen forognak s leurs beaux a gavallérok asszonyi pályabérért négylábra ereszkedve boldogan irhájukban viszik el a sörétet de különb az én gondom markolat betöltetlen fegyver egy se maradjon még íj se feszítetlen természet fáj hiányod áldozatéból rabló üres helyére állok a játéknak peregni ártatlannak kidőlni cselszövőnek torozni kell a bonyodalomnak láncfonalául sorsunk bármi áron földünknek talpalatnyi cselekmény égboltunk a kifejlet a hajcsár öntőformát bajkeverő bohóc színt adnak az ellentétek éltető teljességet