Folyamatos egek
Túl a színén túl a fonákján |
engedj természet szeszélye |
|
Valamilyen tetőkön
világföldeket fogadtam magamba |
történelemelőtti kortól dúdolok |
a rettegések éhséglázadása |
a halandók látogatta tetőkre |
|
A torzó igaza
a hangjátékokét lecsavarom |
az izgalom ne érje soha révét |
kisistenként függesztve föl a sorsot |
legyen meg az én akaratom |
ezt a különc szokást mi magyarázza |
ahogy magammal megbeszéltem |
ébred a szunnyadó Én önmagára |
halál csuk a mesére ajtót |
mostohák voltak avagy csodaszépek |
|
Gyászbeszéd Don Giovanni fölött
nem ront ránk otthonunkban |
|
s leurs beaux a gavallérok |
|
|
Vizsgáló asztal
Feküdtem a vizsgáló asztalon |
s amíg az ultrahang-tapogatót |
az orvos hasfalamra szorította |
a képernyő belső szerveimet |
leleplezte ahogyan az üvegre |
rajzolta ki mirigyek zsigerek |
épp kötelességtudó működését |
vagy orv zendülését gazdája ellen |
de hát én voltam uruk és a szolga |
a robotoló meg a lázadó is |
amint a fehéringes kar fölé |
sandítva lestem pártot hogy ütök |
önmagam ellen öntudatlanul |
mert bizonyultam hanyag birtokosnak |
hisz a gépezetet meg sem tanultam |
ám mondhatsz mégis jó kenyéradónak |
minthogy tápláltam sőt gondoltam is rá |
elismerem ugyan csak hébe-hóba |
csakhogy mikor fölállok s távozom |
már magam vagyok mind a két csapat |
birtokon belül ellenségem is |
kalandor szervem a törvényszegő |
s megbuktatására várva a kormány |
|
Két dialógus
(mert ifjabbként letegezett |
mint valami kihallgató tiszt) |
benyitsz egy ajtón s jössz máris |
|
függőágyat feszítettem a fák sudarára |
a balesetet szenvedett pilóta |
Saint-Ex hősének küzdelmét a sivataggal |
helytállással a férfi tisztességért |
|
És majd írsz onnan egy képeslapot |
hogy megakadályoztam külföldi utadat |
|
de főként a betűtisztogatók faragóitól |
inkább úgy pongyolán házi öltözékben |
a padlóra kucorodtam barátom |
építőkockával játszó kisfia mellé |
és megkérdeztem Az istállóban ki-mi tanyázik |
|
Egy fél zsiráf – válaszolta |
Hol a másik fele – dadogtam |
Kisétált a Szent István körútra |
megkeresni Gyurka bácsi nyakkendőjét |
|
|
A jelenlét ára
Aznap háromszor loholtam a Régi |
Kikötőbe If szigetére vágytam |
de árva utast nem vesz föl a bárka |
és nem akadt rémséget lesni társam |
csalódásomat fél liter fehérrel |
nyelvhallal tompítottam egy ivóban |
s megpendülve egy csupa ideg barna |
lányt kifelé menet leszólítottam |
ám amikor közölte tuniszi |
villogásától gyorsan elköszöntem |
mivel hirtelen kilenc bátyja kését |
éreztem máris hátamban csípőmben |
azóta ráeszméltem soha másképp |
mindig így porlottak el napok évek |
betöltetlen sóvárgás szörny torokba |
határaira pislognom a létnek |
s szomszéd fenyegetés közt riadozva |
engedményes jelenlétemnek ára |
ez az imbolygás képletes kötélen |
|
Öregember fölébred
Álmomban földes pályaudvaron |
egyik vagonra épp csak fölkapok |
menet irányban jobbról csupa fészek |
egytől egyig foglalt ülések |
máris a Margit hídhoz értem |
noha fuldoklásig szorongtam |
a szerelvény kimenekített |
ki elől és ki tudja honnan |
s ahol csaknem minden nap álldogálok |
a hídfőnél a vonatról lelépek |
|
álmomba jobb volna visszamenni |
ébrenlétből s ez a legfőbb tudásunk |
nem ébredt még föl soha senki |
|
|
Megbeszélés Csehovval
A kapcsolatok Anton Pavlovics |
a tragédia felé botorkálnak |
szülő gyerek menyasszony vőlegény |
és büntetlenül vendéget ki várhat |
a párbeszédek ellenvonatok |
párhuzamos sínpáron elrobognak |
idegesen tikkelve érthetetlen |
fényt lüktet a szétfutó két sor ablak |
s nevünk bár rágalom érje dicséret |
mindez mint a Tűzföld annyira távol |
foglyul ejtett jószándékunk körül |
átmázoltan járják a haditáncot |
mi meg maradunk magunkban magunknak |
és Ön se tudja doktor át mit élnek |
s merre a kirajzott egykori ifjú |
jövendöléseink a szökevények |
szavak árvái néma fecsegésre |
kárhozott gesztusok s ezt is felejtik |
legyintenék de ha egy szó se pissz se |
hogy hangzik el itt majd közhasznu verdikt |
vagy meglehet nyers értelme csupán |
minden földövlétnek elindulásnak |
a tág pusztán rögtönző utazás |
meglepetéssel ahogyan eláraszt |
órák forgataga sodor a kasban |
bakon nyeregben volánnál ülőnek |
arcába záport homokot bogáncsot |
sorsot kísértő vesztőket nyerőket |
ebugatást talányos tanyaháznál |
hoz a határtalan a szemre álmot |
titokzatos nyomok rejtjelírását |
a messzi rovar-bábból útonállót |
s megadóan beletörődöm én is |
folyamatos betöltése a térnek |
talán csak az a nyelv és semmi más |
melyen a teremtés velünk beszélget |
|
Arany töredékei: folytatás
Mennyire szíves-örömest ezt |
folytatnám amit Arany tolla kezdett |
lett tárgyait markolásznám repesve |
szökött lét inasait téve lóvá |
de az unoka bűbájt hol keresne |
a titkárnak jegyzőnek tanítónak |
bármelyik parton akadt jó kapása |
magára eszmélt akkor is ha másra |
gondolt azonban azt a néhai |
varázslatot fölmelegíteni |
|
A költészet agorája
Rónay György emlékének
Élethossziglan ügyesen ügyetlen |
így hitték sereg fészek-telepet |
bennük a didergő lélek család |
s az építő képzeletét dicsérve |
a homlokzati meg oromfali |
díszeknek örvendtek motívumoknak |
pedig a teremtett hegyekkel |
hová csavarozott padhoz nagy útnak |
tiport földnek csavargásai futnak |
ott forró fény fér hűvös árnnyal össze |
két messziről jött érzés egybecsenghet |
és eszméből szikrát csiholhat eszme |
|
Madarászok
Ahogy elnéztem őket évtizedeken át |
mindegyikük fürkészte a maga madarát |
korántsem római módra ínyenc csemegének |
nem is kalitkába szánt önző mulatsága végett |
talán vizslatták bennük határtalan énjüket |
íme a minden választ fölcsipegető élet-helyettesek |
talán így eszméltek rá totem-állatukra |
aki testre szabott törvényeiknek a titka |
lassan-lassan ezek a révült ámulók |
szemmel hurok-vetők lépvesszőt állítók |
átlényegültek csőrüket prédára tartva |
kérgeken kopácsolva torkukat tátogatva |
mintha ma látnám éberen Kálnoky Laci |
kedvére való falatát őrhelyén lesi |
gubbaszt kopott széke gallyán türelmes örvös |
légykapó szellemi étke majd csak elébe röpdös |
utána kap s máris hízik szemlátomást |
nyelt egy csipet húsos tréfát ízes lidércnyomást |
Pilinszkyre pillantok amint föl a magasba tárja |
rigó-gégéjét valami megjósolt ragyogásra |
aztán csetteg már cserreg is csupa iszonyat |
kékkánya súlya roskasztja az ágakat |
s egy másik kép Palika Toldalagi álltában alva |
szürke gém állóvizeit szigonyozza |
zsákmányát elvéti kérdőjellé fagy s megint |
figyeli holtágak rendbontó ficánkolásait |
hogy hiányoztok hajdani madarászok |
firtattátok a teremtett s a természeti világot |
a földvonzástól elcsapongni űzött vágyatok |
egemen színes tüneménnyé kulcsjellé váltatok |
|
Az öreg szomszéd
Meghalt szomszédom az öreg |
élt egy híján kilencven évet |
nem hiszi könnyen lékbe léphet |
s várakozásra ítélve lesem |
hűlt szerep ezt osztják nekem |
és a szomszédnak titulálnak |
|
Kísérlet párbeszédre
Levélnél karcsúbb valahány sor |
egyoldalú kísérlet párbeszédre |
vadonban kódorgó léptek reménye |
kiáltozás fogadó udvarából |
kavics zárt ablak üvegére |
valaki talán visszaszólhat |
tévelygő erdőszélre érhet |
de áthangolják majd magánbeszéded |
minden emberrel egy nyelv vész ki |
és szókincsét már utóda sem érti |
|
„Ha későn, ha csonkán”
szemem láttára elenyésztek |
föl-föllobbantom éjszakámban |
ott felejtett gázlámpámat |
még felesel az ostornyeles |
|
Egy sütetnyi élet
kézbe simult markolatu penge |
a személyessé lényegült lét |
ételéből legalább egy sütetnyi |
|
Szikrafény
A kinti és a benti fények |
kerékforgás a külső a mutatvány |
|
|