Folyamatos egek
| Túl a színén túl a fonákján |
| engedj természet szeszélye |
|
Valamilyen tetőkön
| világföldeket fogadtam magamba |
| történelemelőtti kortól dúdolok |
| a rettegések éhséglázadása |
| a halandók látogatta tetőkre |
|
A torzó igaza
| a hangjátékokét lecsavarom |
| az izgalom ne érje soha révét |
| kisistenként függesztve föl a sorsot |
| legyen meg az én akaratom |
| ezt a különc szokást mi magyarázza |
| ahogy magammal megbeszéltem |
| ébred a szunnyadó Én önmagára |
| halál csuk a mesére ajtót |
| mostohák voltak avagy csodaszépek |
|
Gyászbeszéd Don Giovanni fölött
| nem ront ránk otthonunkban |
|
| s leurs beaux a gavallérok |
|
|
Vizsgáló asztal
| Feküdtem a vizsgáló asztalon |
| s amíg az ultrahang-tapogatót |
| az orvos hasfalamra szorította |
| a képernyő belső szerveimet |
| leleplezte ahogyan az üvegre |
| rajzolta ki mirigyek zsigerek |
| épp kötelességtudó működését |
| vagy orv zendülését gazdája ellen |
| de hát én voltam uruk és a szolga |
| a robotoló meg a lázadó is |
| amint a fehéringes kar fölé |
| sandítva lestem pártot hogy ütök |
| önmagam ellen öntudatlanul |
| mert bizonyultam hanyag birtokosnak |
| hisz a gépezetet meg sem tanultam |
| ám mondhatsz mégis jó kenyéradónak |
| minthogy tápláltam sőt gondoltam is rá |
| elismerem ugyan csak hébe-hóba |
| csakhogy mikor fölállok s távozom |
| már magam vagyok mind a két csapat |
| birtokon belül ellenségem is |
| kalandor szervem a törvényszegő |
| s megbuktatására várva a kormány |
|
Két dialógus
| (mert ifjabbként letegezett |
| mint valami kihallgató tiszt) |
| benyitsz egy ajtón s jössz máris |
|
| függőágyat feszítettem a fák sudarára |
| a balesetet szenvedett pilóta |
| Saint-Ex hősének küzdelmét a sivataggal |
| helytállással a férfi tisztességért |
|
| És majd írsz onnan egy képeslapot |
| hogy megakadályoztam külföldi utadat |
|
| de főként a betűtisztogatók faragóitól |
| inkább úgy pongyolán házi öltözékben |
| a padlóra kucorodtam barátom |
| építőkockával játszó kisfia mellé |
| és megkérdeztem Az istállóban ki-mi tanyázik |
|
| Egy fél zsiráf – válaszolta |
| Hol a másik fele – dadogtam |
| Kisétált a Szent István körútra |
| megkeresni Gyurka bácsi nyakkendőjét |
|
|
A jelenlét ára
| Aznap háromszor loholtam a Régi |
| Kikötőbe If szigetére vágytam |
| de árva utast nem vesz föl a bárka |
| és nem akadt rémséget lesni társam |
| csalódásomat fél liter fehérrel |
| nyelvhallal tompítottam egy ivóban |
| s megpendülve egy csupa ideg barna |
| lányt kifelé menet leszólítottam |
| ám amikor közölte tuniszi |
| villogásától gyorsan elköszöntem |
| mivel hirtelen kilenc bátyja kését |
| éreztem máris hátamban csípőmben |
| azóta ráeszméltem soha másképp |
| mindig így porlottak el napok évek |
| betöltetlen sóvárgás szörny torokba |
| határaira pislognom a létnek |
| s szomszéd fenyegetés közt riadozva |
| engedményes jelenlétemnek ára |
| ez az imbolygás képletes kötélen |
|
Öregember fölébred
| Álmomban földes pályaudvaron |
| egyik vagonra épp csak fölkapok |
| menet irányban jobbról csupa fészek |
| egytől egyig foglalt ülések |
| máris a Margit hídhoz értem |
| noha fuldoklásig szorongtam |
| a szerelvény kimenekített |
| ki elől és ki tudja honnan |
| s ahol csaknem minden nap álldogálok |
| a hídfőnél a vonatról lelépek |
|
| álmomba jobb volna visszamenni |
| ébrenlétből s ez a legfőbb tudásunk |
| nem ébredt még föl soha senki |
|
|
Megbeszélés Csehovval
| A kapcsolatok Anton Pavlovics |
| a tragédia felé botorkálnak |
| szülő gyerek menyasszony vőlegény |
| és büntetlenül vendéget ki várhat |
| a párbeszédek ellenvonatok |
| párhuzamos sínpáron elrobognak |
| idegesen tikkelve érthetetlen |
| fényt lüktet a szétfutó két sor ablak |
| s nevünk bár rágalom érje dicséret |
| mindez mint a Tűzföld annyira távol |
| foglyul ejtett jószándékunk körül |
| átmázoltan járják a haditáncot |
| mi meg maradunk magunkban magunknak |
| és Ön se tudja doktor át mit élnek |
| s merre a kirajzott egykori ifjú |
| jövendöléseink a szökevények |
| szavak árvái néma fecsegésre |
| kárhozott gesztusok s ezt is felejtik |
| legyintenék de ha egy szó se pissz se |
| hogy hangzik el itt majd közhasznu verdikt |
| vagy meglehet nyers értelme csupán |
| minden földövlétnek elindulásnak |
| a tág pusztán rögtönző utazás |
| meglepetéssel ahogyan eláraszt |
| órák forgataga sodor a kasban |
| bakon nyeregben volánnál ülőnek |
| arcába záport homokot bogáncsot |
| sorsot kísértő vesztőket nyerőket |
| ebugatást talányos tanyaháznál |
| hoz a határtalan a szemre álmot |
| titokzatos nyomok rejtjelírását |
| a messzi rovar-bábból útonállót |
| s megadóan beletörődöm én is |
| folyamatos betöltése a térnek |
| talán csak az a nyelv és semmi más |
| melyen a teremtés velünk beszélget |
|
Arany töredékei: folytatás
| Mennyire szíves-örömest ezt |
| folytatnám amit Arany tolla kezdett |
| lett tárgyait markolásznám repesve |
| szökött lét inasait téve lóvá |
| de az unoka bűbájt hol keresne |
| a titkárnak jegyzőnek tanítónak |
| bármelyik parton akadt jó kapása |
| magára eszmélt akkor is ha másra |
| gondolt azonban azt a néhai |
| varázslatot fölmelegíteni |
|
A költészet agorája
|
Rónay György emlékének
| Élethossziglan ügyesen ügyetlen |
| így hitték sereg fészek-telepet |
| bennük a didergő lélek család |
| s az építő képzeletét dicsérve |
| a homlokzati meg oromfali |
| díszeknek örvendtek motívumoknak |
| pedig a teremtett hegyekkel |
| hová csavarozott padhoz nagy útnak |
| tiport földnek csavargásai futnak |
| ott forró fény fér hűvös árnnyal össze |
| két messziről jött érzés egybecsenghet |
| és eszméből szikrát csiholhat eszme |
|
Madarászok
| Ahogy elnéztem őket évtizedeken át |
| mindegyikük fürkészte a maga madarát |
| korántsem római módra ínyenc csemegének |
| nem is kalitkába szánt önző mulatsága végett |
| talán vizslatták bennük határtalan énjüket |
| íme a minden választ fölcsipegető élet-helyettesek |
| talán így eszméltek rá totem-állatukra |
| aki testre szabott törvényeiknek a titka |
| lassan-lassan ezek a révült ámulók |
| szemmel hurok-vetők lépvesszőt állítók |
| átlényegültek csőrüket prédára tartva |
| kérgeken kopácsolva torkukat tátogatva |
| mintha ma látnám éberen Kálnoky Laci |
| kedvére való falatát őrhelyén lesi |
| gubbaszt kopott széke gallyán türelmes örvös |
| légykapó szellemi étke majd csak elébe röpdös |
| utána kap s máris hízik szemlátomást |
| nyelt egy csipet húsos tréfát ízes lidércnyomást |
| Pilinszkyre pillantok amint föl a magasba tárja |
| rigó-gégéjét valami megjósolt ragyogásra |
| aztán csetteg már cserreg is csupa iszonyat |
| kékkánya súlya roskasztja az ágakat |
| s egy másik kép Palika Toldalagi álltában alva |
| szürke gém állóvizeit szigonyozza |
| zsákmányát elvéti kérdőjellé fagy s megint |
| figyeli holtágak rendbontó ficánkolásait |
| hogy hiányoztok hajdani madarászok |
| firtattátok a teremtett s a természeti világot |
| a földvonzástól elcsapongni űzött vágyatok |
| egemen színes tüneménnyé kulcsjellé váltatok |
|
Az öreg szomszéd
| Meghalt szomszédom az öreg |
| élt egy híján kilencven évet |
| nem hiszi könnyen lékbe léphet |
| s várakozásra ítélve lesem |
| hűlt szerep ezt osztják nekem |
| és a szomszédnak titulálnak |
|
Kísérlet párbeszédre
| Levélnél karcsúbb valahány sor |
| egyoldalú kísérlet párbeszédre |
| vadonban kódorgó léptek reménye |
| kiáltozás fogadó udvarából |
| kavics zárt ablak üvegére |
| valaki talán visszaszólhat |
| tévelygő erdőszélre érhet |
| de áthangolják majd magánbeszéded |
| minden emberrel egy nyelv vész ki |
| és szókincsét már utóda sem érti |
|
„Ha későn, ha csonkán”
| szemem láttára elenyésztek |
| föl-föllobbantom éjszakámban |
| ott felejtett gázlámpámat |
| még felesel az ostornyeles |
|
Egy sütetnyi élet
| kézbe simult markolatu penge |
| a személyessé lényegült lét |
| ételéből legalább egy sütetnyi |
|
Szikrafény
| A kinti és a benti fények |
| kerékforgás a külső a mutatvány |
|
|