Közbeszólás

(1994)

 

 

 

 

Folyamatos egek

Túl a színén túl a fonákján
hol valóság a délibáb
a szemhatárra szökkent
kötéltáncos ballada
a sohából valamikor
megszületendők igaza
a makacs bajhozó
jósok folyamatos egére
csavarodó füst
te alakbolyhozó
faltalan otthonodba
engedj természet szeszélye

 

 

 

Valamilyen tetőkön

Én az emberiség kalandja
világföldeket fogadtam magamba
én mint gyérülő hajú
én ezredszer ükunoka-fiú
történelemelőtti kortól dúdolok
monológjaim áriáim
kóbor áramú dialógusok
zihálás lihegés
hörgés ad hírt felőle
felszín alatti rétegek
kórusa buzog föl
a rettegések éhséglázadása
temetetlen vágy kitörése
a halandók látogatta tetőkre

 

 

 

A torzó igaza

Tévéfilmek befejezését
a hangjátékokét lecsavarom
az izgalom ne érje soha révét
kisistenként függesztve föl a sorsot
legyen meg az én akaratom
ezt a különc szokást mi magyarázza
ahogy magammal megbeszéltem
csak a bonyodalomban
ébred a szunnyadó Én önmagára
csak ott buzog az élet
s lehet szerencsés
a kifejlete baljós
halál csuk a mesére ajtót
pillogó szemem
a riadozó meg ne lássa
a dolgok véget érnek
s akkor már egyre megy
mostohák voltak avagy csodaszépek

 

 

 

Gyászbeszéd Don Giovanni fölött

Elragadta az ördög
szabadon örvendezzünk
lehetek végre boldog
lehetünk végre boldogok
nem leselkedik tőre
lépteinkre nem villog
gonosz vacsoracsillag
nem ront ránk otthonunkban
el nem orozza tőlünk
kezes pihés jószágunk
bujtogató füttyére
nem bolydul a majorság
fölperzselve a sűrű
vadonának rejtélye
nem oson oda immár
lüktető torkú macskánk
kurrogni mint még soha
gyönge csibénk csőréből
nem csal ki vércsehangot
remegő mókusunkat
többé nem babonázza
vinnyogni húsevőként
békében dőlhetünk le
ropogós ágyneműnkre
s éjfél után kinyúlva
mohón az ikerágyban
sose üres a vászon
dimbes-dombos kalandra
kúszhatnak fürge ujjak
mert elcsapta a mester
túlbuzgó bűnsegédét
Ujjongjunk végre vége
menet közben útszéli
két marokra vívásnak
az életre-halálra
zajló tusakodásnak
ernyedhet inam izmom
aki ült láthatatlan
éjjel-nappal nyakamban
testek szeszfüggésében
eggyé nőttem a rémmel
s meg nem szabadulhattam
kés árnyéka így lettem
most a kar sorvad rólam
fogcsikorgásomat már
nem gúnyolja sarkamban
sem heherészik többé
megfeszülő bokámat
nem harapdálja orvul
mindent letaroló ász
hátlapja senki filkó
a játszmák árokszélén
ebe nem nyí csontomra
ha a vadász kinyúvadt
rozsdás puskacsövére
verejtékes sipkámat
megszáradni hajítom
Látom a levegőben
forró vágyakozások
nyila rezegve áll meg
céltábla női húsok
Elvira donna Anna
Zerlina s még hány donna
báli kavarodásban
sebükért sóvárogva
érintetlen forognak
s leurs beaux a gavallérok
asszonyi pályabérért
négylábra ereszkedve
boldogan irhájukban
viszik el a sörétet
de különb az én gondom
markolat betöltetlen
fegyver egy se maradjon
még íj se feszítetlen
természet fáj hiányod
áldozatéból rabló
üres helyére állok
a játéknak peregni
ártatlannak kidőlni
cselszövőnek torozni
kell a bonyodalomnak
láncfonalául sorsunk
bármi áron földünknek
talpalatnyi cselekmény
égboltunk a kifejlet
a hajcsár öntőformát
bajkeverő bohóc színt
adnak az ellentétek
éltető teljességet

 

 

 

Vizsgáló asztal

Feküdtem a vizsgáló asztalon
s amíg az ultrahang-tapogatót
az orvos hasfalamra szorította
a képernyő belső szerveimet
leleplezte ahogyan az üvegre
rajzolta ki mirigyek zsigerek
épp kötelességtudó működését
vagy orv zendülését gazdája ellen
de hát én voltam uruk és a szolga
a robotoló meg a lázadó is
amint a fehéringes kar fölé
sandítva lestem pártot hogy ütök
önmagam ellen öntudatlanul
mert bizonyultam hanyag birtokosnak
hisz a gépezetet meg sem tanultam
ám mondhatsz mégis jó kenyéradónak
minthogy tápláltam sőt gondoltam is rá
elismerem ugyan csak hébe-hóba
csakhogy mikor fölállok s távozom
már magam vagyok mind a két csapat
birtokon belül ellenségem is
kalandor szervem a törvényszegő
s megbuktatására várva a kormány

 

 

 

Két dialógus

Azt mondta Mit gondolsz
(mert ifjabbként letegezett
mint valami kihallgató tiszt)
mit gondolsz csakugyan
van olyan ország ahol
benyitsz egy ajtón s jössz máris
kezedben útlevéllel
Kedvezményes jeggyel
elutaztam a Bükkbe
függőágyat feszítettem a fák sudarára
és faltam-ittam
a balesetet szenvedett pilóta
Saint-Ex hősének küzdelmét a sivataggal
ó nemcsak a túlélésért
helytállással a férfi tisztességért
Mire azt felelte
És majd írsz onnan egy képeslapot
s megköszönöd nekem
hogy megakadályoztam külföldi utadat
Elundorodtam a betűktől
meg a betűtisztogatóktól
de főként a betűtisztogatók faragóitól
inkább úgy pongyolán házi öltözékben
átszaladtam a szomszédba
a padlóra kucorodtam barátom
építőkockával játszó kisfia mellé
és megkérdeztem Az istállóban ki-mi tanyázik
Egy fél zsiráf – válaszolta
Hol a másik fele – dadogtam
Kisétált a Szent István körútra
megkeresni Gyurka bácsi nyakkendőjét

 

 

 

A jelenlét ára

Aznap háromszor loholtam a Régi
Kikötőbe If szigetére vágytam
de árva utast nem vesz föl a bárka
és nem akadt rémséget lesni társam
csalódásomat fél liter fehérrel
nyelvhallal tompítottam egy ivóban
s megpendülve egy csupa ideg barna
lányt kifelé menet leszólítottam
ám amikor közölte tuniszi
villogásától gyorsan elköszöntem
mivel hirtelen kilenc bátyja kését
éreztem máris hátamban csípőmben
azóta ráeszméltem soha másképp
mindig így porlottak el napok évek
betöltetlen sóvárgás szörny torokba
határaira pislognom a létnek
s szomszéd fenyegetés közt riadozva
engedményes jelenlétemnek ára
ez az imbolygás képletes kötélen
véges egyensúlyba zárva

 

 

 

Öregember fölébred

Álmomban földes pályaudvaron
egyik vagonra épp csak fölkapok
menet irányban jobbról csupa fészek
egytől egyig foglalt ülések
máris a Margit hídhoz értem
nem jött ki senki értem
noha fuldoklásig szorongtam
a szerelvény kimenekített
ki elől és ki tudja honnan
s ahol csaknem minden nap álldogálok
a hídfőnél a vonatról lelépek
Fölriadok s elrémülök
éveim száma mennyi
álmomba jobb volna visszamenni
ébrenlétből s ez a legfőbb tudásunk
nem ébredt még föl soha senki

 

 

 

Megbeszélés Csehovval

A kapcsolatok Anton Pavlovics
a tragédia felé botorkálnak
szülő gyerek menyasszony vőlegény
és büntetlenül vendéget ki várhat
a párbeszédek ellenvonatok
párhuzamos sínpáron elrobognak
idegesen tikkelve érthetetlen
fényt lüktet a szétfutó két sor ablak
s nevünk bár rágalom érje dicséret
mindez mint a Tűzföld annyira távol
foglyul ejtett jószándékunk körül
átmázoltan járják a haditáncot
mi meg maradunk magunkban magunknak
és Ön se tudja doktor át mit élnek
s merre a kirajzott egykori ifjú
jövendöléseink a szökevények
szavak árvái néma fecsegésre
kárhozott gesztusok s ezt is felejtik
legyintenék de ha egy szó se pissz se
hogy hangzik el itt majd közhasznu verdikt
vagy meglehet nyers értelme csupán
minden földövlétnek elindulásnak
a tág pusztán rögtönző utazás
meglepetéssel ahogyan eláraszt
órák forgataga sodor a kasban
bakon nyeregben volánnál ülőnek
arcába záport homokot bogáncsot
sorsot kísértő vesztőket nyerőket
ebugatást talányos tanyaháznál
hoz a határtalan a szemre álmot
titokzatos nyomok rejtjelírását
a messzi rovar-bábból útonállót
s megadóan beletörődöm én is
folyamatos betöltése a térnek
talán csak az a nyelv és semmi más
melyen a teremtés velünk beszélget

 

 

 

Arany töredékei: folytatás

Mennyire szíves-örömest ezt
folytatnám amit Arany tolla kezdett
foszlós ropogós szavakat
fogam ahogyan belekap
nyelvem forgatja ízleli
a botos kalapos képzetei
a képzelet tapinthatóvá
lett tárgyait markolásznám repesve
szökött lét inasait téve lóvá
de az unoka bűbájt hol keresne
a titkárnak jegyzőnek tanítónak
bármelyik parton akadt jó kapása
magára eszmélt akkor is ha másra
gondolt azonban azt a néhai
varázslatot fölmelegíteni
a totemet az őst idéző
szertartásra az óra késő

 

 

 

A költészet agorája

Rónay György emlékének

 
Élethossziglan ügyesen ügyetlen
épületeket emeltem
vagy szemtanúim legalább
így hitték sereg fészek-telepet
bennük a didergő lélek család
otthonra lelhetett
s az építő képzeletét dicsérve
a homlokzati meg oromfali
díszeknek örvendtek motívumoknak
pedig a teremtett hegyekkel
a semmiből nem idomokat
hanem tereket hasítottam
hová csavarozott padhoz nagy útnak
tiport földnek csavargásai futnak
ott forró fény fér hűvös árnnyal össze
két messziről jött érzés egybecsenghet
és eszméből szikrát csiholhat eszme
formát szabtam egy űrre
ahol az önmagába néző
szabadsága pályát kapott

 

 

 

Madarászok

Ahogy elnéztem őket évtizedeken át
mindegyikük fürkészte a maga madarát
korántsem római módra ínyenc csemegének
nem is kalitkába szánt önző mulatsága végett
talán vizslatták bennük határtalan énjüket
íme a minden választ fölcsipegető élet-helyettesek
talán így eszméltek rá totem-állatukra
aki testre szabott törvényeiknek a titka
lassan-lassan ezek a révült ámulók
szemmel hurok-vetők lépvesszőt állítók
átlényegültek csőrüket prédára tartva
kérgeken kopácsolva torkukat tátogatva
mintha ma látnám éberen Kálnoky Laci
kedvére való falatát őrhelyén lesi
gubbaszt kopott széke gallyán türelmes örvös
légykapó szellemi étke majd csak elébe röpdös
utána kap s máris hízik szemlátomást
nyelt egy csipet húsos tréfát ízes lidércnyomást
Pilinszkyre pillantok amint föl a magasba tárja
rigó-gégéjét valami megjósolt ragyogásra
aztán csetteg már cserreg is csupa iszonyat
kékkánya súlya roskasztja az ágakat
s egy másik kép Palika Toldalagi álltában alva
szürke gém állóvizeit szigonyozza
zsákmányát elvéti kérdőjellé fagy s megint
figyeli holtágak rendbontó ficánkolásait
hogy hiányoztok hajdani madarászok
firtattátok a teremtett s a természeti világot
a földvonzástól elcsapongni űzött vágyatok
egemen színes tüneménnyé kulcsjellé váltatok

 

 

 

Az öreg szomszéd

Meghalt szomszédom az öreg
élt egy híján kilencven évet
aki rávágja eleget
nem hiszi könnyen lékbe léphet
átveszem az eltávozott
postáját s átadom fiának
s várakozásra ítélve lesem
ki költözik be a lakásba
hűlt szerep ezt osztják nekem
én leszek akkor az öreg
és a szomszédnak titulálnak

 

 

 

Kísérlet párbeszédre

Levélnél karcsúbb valahány sor
egyoldalú kísérlet párbeszédre
vadonban kódorgó léptek reménye
kiáltozás fogadó udvarából
kavics zárt ablak üvegére
hallanak-e a szólítottak
valaki talán visszaszólhat
megnyílhat az ajtó
kitárulhat az ablak
tévelygő erdőszélre érhet
de áthangolják majd magánbeszéded
minden emberrel egy nyelv vész ki
grammatikáját útitársa
és szókincsét már utóda sem érti

 

 

 

„Ha későn, ha csonkán”

Már csak a félelem
odújában lakom
beborultak elködösültek
vendégváró panorámák
kinyújtott kezem körme
birodalmam határa
bordáim mögött
elunt szűk otthonom
szemem láttára elenyésztek
szürkületi fények
kiérdemesült lámpagyújtó
föl-föllobbantom éjszakámban
ott felejtett gázlámpámat
még felesel az ostornyeles
sugárontó nemzedékkel

 

 

 

Egy sütetnyi élet

A mű
kézbe simult markolatu penge
a nyers napok kelt
tűzhely-melegű
tésztáját szeletelni
ha több nem jut
a személyessé lényegült lét
ételéből legalább egy sütetnyi

 

 

 

Szikrafény

A kinti és a benti fények
kigyúlnak elenyésznek
kerékforgás a külső a mutatvány
a belső kísérlet
tévelygéseim csiholója
a földteke köszörűse
mire jutottam
ahogy szikrájuk lobbant
tudtam-e üzenni
akár csak egy sziporka
fényt a kaptatóra

 

 

 

Még, még

Még egy sort legalább
a tátogó torkot
betömni gombóccá gyúrt
kérdéssel kesergéssel
gégéjére forrjon
intő károgása
hihessem szakadatlan
a vizek csevegése
a szél ébredése
a hajnali zsibongás
ott topoghatok én is
a fölosztatlan létben

 

 

 

[ Digitális Irodalmi Akadémia ]