|
Sokáig lépkedett előttem, s én követtem. A sarkon hátraarcot csinált, szembenézett velem. Sose láttam ezt az arcot. De egy keresztúton ő lökött oldalt, s ahogy botladoztam előre, fölcsattant a másik irányból a géppuska gúnykacaja. Megmentette az életem.
Kitaszította egy ivó ajtaját, belódította, és italt rendelt. Nem ismerem. Koccintottunk. Amint poharamat letettem, csontrepesztő robbanás vágott falhoz. Még hallottam, mennydörgés gördül tova a város völgyeiben.
Kinéztem az ablakon. A porfátylakban már minden ház letérdelt. Csak egy épület maradt talpon, ahová betértünk.
Kirohantam a kapu elé. Ott négyesével sorakoztatták a járókelőket. A szokott lépések mögöttem kopogtak. Grafitszürke esőfelhőn cigánybanda vonult fölénk, és húzta, húzta. A cimbalomból töltényhüvelyek potyogtak. Háromszáz főt számoltak le. Hátranéztem: sose láttam ezt az arcot. Ködfüggönyt bocsátott elém. Én lettem a háromszázegyedik. Megmentette az életem.
Éjszakára tetőtlen jászolba húzódtam. Ébredéskor tán szekér elé fognak, hátamra pattanva ostoroznak. Hajnalban a piactérre hajtottak, a lézengőket háromfelől szorították egy rámpához. Akkor fehér köpenyben ugrott elém, bordáimra hajolva hallgatódzott. Kirángatott a csapatból és elvonszolt. Szerelvények sípoltak és lendültek fehér éjek felé.
Azóta is egyre zakatolnak a szerelvények.
Sose láttam azt az arcot. Megmentette az életem.
|