|
Hivatalos vagyok. Összejövetelre, érettségi találkozóra. De előbb el kell rendeznem, meg kell oldanom felirattalan, tejüveges ajtókkal ütemezett, keskeny folyosón. Hová menjek, kihez forduljak? Pedig már el is intéztem, arcom visszafelé libeg az útvesztőben, amikor derékon kap egy magas termetű alak. Szorongat, birkózunk. Miért hord sujtásos köpenyt? Portás talán, szabad haladásom tilalomfája. Kisvendéglőbe penderítem, pörköltjével vonzó falatozóba. Miért csitítja pörkölt az útonállót?
Rászedhettem vagy legyűrhettem mégis, mert heverőn ülve már csak a megfelelő lábbelit keresem. Hangátbocsátó fal mögött társaim vonulnak, rég elvonultak. Tornacipőben mégsem mehetek: vissza a sutba! Ez bakancs ugyan, de könnyű, jólesik a lábnak, bár csúfot ejtene az ünnepen. Krepptalp, nyersbőr felsőrész: ez majd átitatódik verejtékkel, húsomnak vélhetik, mintha semmit sem húztam volna a lábamra. Lakktopán, igen! Divatjamúlt, de gavalléros, megadja a módját. Ám hol a párja? Féloldalasan azért mégsem állíthatok be, mezítlábas fél-ficsúr. Akár túracipőben, csak érjem el az ünneplőket! Közben azonban elkallódott, sosem lelem meg. Életfogytiglan kurkászom, hogyan, miben induljak el. Jobb lett volna megroppannom a viadalban, s minek is vagdaltam cafatokká az életveszélyt, minek fűszereztem kívánatossá magamnak, ellenfélnek. Különben pedig mi történhetett a tejüveg mögött?
|