|
A higanygőzzel fiatalított gázlámpák gyöngyházfényében derékban félbevágott alakok imbolyognak. Törékeny koponyájukat zsebre dugták, csomagban hazaküldték, nehogy koccanáskor széthasadjanak.
A félemelet magasan kezdődő sötétben poroszkáló szívek erősödve, távolodva harangoznak. Egy hang elgurul, botladozik, messzi kolompszó szirtek között. A homály beszéde, hangok világossága.
A kószálók pirkadatkor magukra húzzák mellkasukat, nyakukra illesztik arcukat. Elterelik a figyelmet, nehogy harangjátékuk egyéni dallamáról fölismerjék őket!
Ezek az igazi boldogok! A nagyváros idegközpontjában surranók többé már nem vehetik le orcájukat, a kóválygó szívek össze-vissza bongnak. Itt is, ott is összeroskad egy járókelő, akit eltévedt vágy talált el.
A sarki koldusok sebezhetetlen sorsot kéregetnek. Kalapjukba időnkint ál-létet hajítanak. Otthon az adomány békává változik: brekegve ugrándozik a döngölt földön.
|