|
Oroszlánsörénybe takarództam évtizedeken át, álmom egy mozgó erőd álmai, kérdéseim felelete riasztó üvöltés.
Fölébredve rámosolyogtam az emberekre. Rémülten hőköltek hátra. Csitító szavakat morogtam, s feldörögtek a sziklák, felebarátaim meg szétrebbentek.
Micsoda száj fújta egyszerre valamennyit szemhatáron túli suvadásokba?
Újabb idők teltek kóborlással. Minden esztendőben megszólítottam egy-egy bölcset, nőt, férfit: mondanák meg, hogyan szabadulhatok dúvad álcámtól? De rendre kővé váltak, és csak saját igéim verődnek vissza a szirtfalakról.
Nem változtathatok főutcákat szavannákká. Pulikutya futamodással haladok el a remete-sor előtt. Az igazmondók elégedetten csivognak, sörény pedig nem létezik, ha szóba sem elegyednek a húsevővel. A beszéd kerítése mögött laknak, akik már egyszer fölegyenesedtek.
|