Az öregedés vidékén

Errefelé elkoptak az utak több napi járóföldre sem találsz szót értőt legyalult ez a terep sajgó csontnak lüktető fog üzenget a pusztaság vakító nappalában szédít lever a zöld játék-hiánya ahol úr az egyhangú folytatás és soha semmi sem következik csak néma kő egyre több kő kövön belőlük többé nem építkezel sötétedéskor épp elvackoláshoz lepattintasz majd egy sarkot egy élt máskülönben üres a tér üres egyetlen cimbora a délibáb de amit olykor vetít nem oázis s nem is akt csupán arc az is merő ránc egy kéznyújtásra nyomban elenyészik s ami perzselt vacogtat szürkületkor a részvétlen egykönyvű éjszaka hőség és fagy váltógazdálkodása itt lesikálta minden köteléked szúrós sebző a mostoha növényzet szomjúságod ebből kell oltanod ellentmondó virágot nevelő kaktuszok társa leszel magad is