Till Eulenspiegel újabb csínye

Rászedtem már azzal a lapleosztót így gondolták bajtársaim hogy én apám kockás kiránduló öltönyében a szögesdrót mögött azonosíthatatlan klasszikus ritmust nappal vacogtató fogoly bújtam egy bekecses társ tartalék katonaköpenyébe éjszakára lám bukfencezve mutat orrot a csúfondáros kuncogtak magukban de aztán hajnalban trombitaszó hívott sorakozóra négyesével minden egyes mundért viselőt s a kijáratnál cigánybanda húzta amikor tovamenetelt mássága felé a madárijesztők háromszázig leszámolt csapata előttem épp betelt a létszám elzavartak a maradékkal együtt nahát ez már a tréfák netovábbja holott még pukkant egyszer az a rejtett csattanó hiszen nyomban visszaadtam nicsak a kincstárit ez a bohóc nevetséges haha nevetséges haha kióvakodva a torz látományból kristálygömbömben együvé tekintem a lőszeres vonathoz vonulókat a fölrobbanó háromszázakat a csatorna száján kibukkanó egyenkint lepuffantott osonókat s a varázslat szemközti héjfalára a hahotázókat ám az nevet igazán ki csínyeibe rekeszti a fúrt agyút s nézőjét s önmagát is minthogy végül mindig akad egy ingyen vigasságra vágyó a kívülálló Till hallgat és többé nem is szeret szolgamását a történetbe lopta kényszerzubbony az már nem is a zsávoly s a pajkos némán egy lajstromozatlan térbe surranva messzire fülel fölhangzik-e ott másik nevetés