Barguzin

A szenvedők se éltükben se holtukban nem tárgyak bár a tévelygő bírák jövendő tévelygők ítélete által maguk is azzá válnak lófarkon vonszolt bekötött szájú tömlők kazamatákban tárolt leszögezett ládák irattartóban laposra vasalt apák és fiak ősvadonba menesztett s ottfelejtett apostolok az örök hóhatáron aszalt mannája a népnek világgá zengett majd gránitból kivakart esküvések ugyan ki hinne kései megszállottnak szálka csontokból vaksi sorsolvasónak no ugye méred fogdosod ugye tárgyak nem is lehettek apostolok se apák se fiak vakvágányra rekesztett korhadó vagonban egy század postazsákjai a következőnek de mit hirdet a kifakult üzenet meg kell szenvedni azért hogy az utolsó ínt is lerágják izületeinkről meg kell szenvedni a húsevők unokáinak éhségét is hogy másfélszáz éves koponyaívet szopogassanak lehettél igavonó lehettél erdei vad kiforgatnak a sejtjeidbe gyűjtött napfényből is de elefántlapockába szívesebben törli kezét minden mellényzseb méretű ivadék s a katonamérték alatt mindenki terrorista keresse bár bálványát több nemzedéknyi mélyben fürkéssze vadászfegyvere a legendagyilkost a sírban is minden lánglélek te élve-halva egyként kiszolgáltatott szolga szívek rajongásának vagy tíz nyelven szóló megalázásnak érdemes mondd növekedni nevelni érlelődni zsibongónak álmodott szüretre beszélj te ódákat szertehurcoló és most töredező csont válaszolj ordíts érdemes-e