Fityisz az óriásnak

Aki nyomon követ vasgyúró óriás Rontó Pál Enkidu vagy neve bármi más én szökdécselhetek napos határ felé árnyékát dobja rám megborzongok belé hajszolnom ver csalánnal ha elvillan a nimfa tudjam meg élve-halva mi háromszöge titka elgáncsol s hahotázik ha már-már utolérném kóstoljak porba úgyis földet falok a végén álnokul engedi a kúthomályba bukjam ujjong ha felszinére jutok még szomjasabban epéje kiötölte káromra a délibábot mindegyik otthonom a szemhatárra hágott hányszor hozott elém leeresztett sisak éjében drága arcot s gyilkom beléakadt töprengni vezekelni sem hagyott perc időt mint használt gyufaszálat pöckölt maga előtt pörölni káromolni fordulnék hátra olykor de ő csak ostoroz fülemnél fogva vonszol jégcsappá rettenek egyszer pillantva vissza vándorutam jelét pusztasággá tiporta kirobban haragom ingerlem csúfolom kárpálom elgyalázom szavam enyvében ázzon bélyegzem szörnyetegnek gúnyban hempergetem meg Nőttem én is titánnak döngetni az eget szirtekkel társalognom unalmas egy szerep derékban abbahagytam maradtam köznapi szemek ajkak vidékén tréfákat hallani