Akik másszor voltak

Kidőltek túlértek már pőre lelkek az emlékbe költöztek át a szó csak lezárt regényük körül kerenghet tragédiájuk nem jelenvaló egy párbeszédbe néha belopódznak egy gesztusban fölködlik szellemük s áltatjuk konok magunkat a holnap ugyanolyan nap lesz majd nélkülük egy találó kifejezés fülünkbe csendíti hangjuk s lépünk is tovább egy eszme rájuk fordítja eszünk de ugyanúgy hajszolunk gyarló csodát pedig egy-egy kontinensünk veszett el velük délszaki sziget elmerült ágálhat a színen zúghat az ember nem tölti meg utánuk azt az űrt magashegység párák fölötti csúcsán tág fennsík újjáköltő ózona a megbékélés fensőbb álma Gyurkán kívül más nem vezethetett oda tájfun söpörte el tarka korállszirt társaslétet csúfoló majmait s hajótöröttjét kiről messze látszik nagyzás bohóca s urukat Lacit a bútor mosdó létra lift a díszlet maradt de heherészés se sirám semmi életjelük kivágta nyeszlett nyelvük angolos távozó Iván hogy törődnénk a veszteségbe abba süketnéma környezet vesz körül pusztán fuldoklunk levegőtlenül s kísér bábusereg humortalanja