A kegyelet lányai

A főútról mellékösvényre térve öltözve közhírré tett feketébe arcukon könny barázda mélabú kezükben virág ásó koszorú asszonyok törnek lányok seregestül bokáig zörgő avaron keresztül ki dacosan a semmibe mered ki súly alatt botorkál téveteg ki elgurult derű után a földet vizslatva konokul előregörnyed és akad harsány kelmében aki függetlenségét fennen hirdeti de mind-mind sírkőhöz kereszthez érnek ahol a fiak nyugszanak a férjek vagy bal kézről az uruk legalább s a nőszövetség nyomban nekilát gyomlál ültet majd meggyújtja a mécsest markában tartja végképp már az édest lehetett hétszám tekergő zsugás otthon rideg máshol szoknyavadász hajnalban hazatántorgó borissza kinek belső zsebből fordul ki titka ki száját bevarrja a küszöbön ki a drágának ököllel köszön csibészek ütődöttek valahányan zsarnokok papucsok végleges ágyban ahol többé egyikük sem szabad elviselnek bütykös lágy ujjakat zöld paplanukat egyengesse fürge mozdulat s rá is ülnek nyughelyükre rájuk különös igéi peregnek a gyűlöletnek és a kegyeletnek ám ha fölöttük repülő dörög a kiszolgáltatott had nyöszörög felhördül és sóhajtozik utána sorompót nem tűr a gép útiránya