Jó tündéreim

Sokan voltak bizony azt mondják az első kettőre hasonlítok is a kopaszodóra inkább mint a hosszúhajúra útravalókat adtak a választalan határban az előbbi példájára összesodort törölközővel dörgölöm ma is szárazra vizes hátamat az utóbbi békített meg nem-szeretem de hasznos itallal-étellel kamillatea főzetével parajjal jöttek sorban a többiek szikárak testesek varázsrajzokra tanított egy ösztövér nőnemű az ábrákból azóta is mindenkivel kölcsönösen kitaláljuk egymás gondolatait a réveteg ősz a csapzott garabonciás földünkön tán csak fél lábát vetette meg de a bűvös ábrákkal haló poraikból egy életre hű társakat támasztott nekem a konya bajszú messze merengőt aki mégis orron koppintó beszédre bírta a tapinthatót majd a mámorosan kornyadozót ő viszont titkoknak ajándékozott alakot nevet gyerekjáték lett a magam erejéből szót értenem az életében fájdalmaiból bűvészkedővel ám a legfőbb jótéteményben az részesített aki királyának tisztelt boldog alattvaló tükrében az idők egyszeri urát noha csupán néhány évszakváltásig hiába uralkodásra születni kell s mivel egy csipet tündér mindenkiben lappang most már nap nap után egymagam varázsolok ismerem a teljes hétig boldogító mosolyt a zarándokéveken át elkísérő mozdulatot tudom a másik égbolt jégesőjét oszlató szót jeleimből valaki egyszer még rokonára lel