Fejlődésregény

A múlt pusztuló szoba a jelené üres még a nők a tündérek mindet ügyesen berendezték a jövő meg feltöretlen parlag meddő sivatag egy perc és férfitársaim fölhúzták ott légvárukat ha visszagondolok micsoda mulatság volt az élet hála a megszépítő álmodozásnak képzelgésnek az asszonyok lányok bűbájosok örökzöld mesefák titkolandó üldözötté színezték a derék iparos atyát hogy egy órás késésért ne okold a piperét a vetélytársat karambolnak sopánkodták téves letartóztatásnak kőbe botlásról tanúskodott egyikük heges homloka melodrámájában fiút váró apja vágta dühében oda igéjük tükrében elvarázsolt a szépek ármádiája gyöngülni herceggé torzzá hogy ne is gondoljak másra távollétükben is átalakult közvetlen környezetem hajlongó teltkarcsú fák tanácsokat súgtak nekem színielőadásnak foghattam föl a madarak röptét groteszket szökkentek harkályok hősdrámát nyilalltak a fecskék és az a számos telhetetlen étvágyú hím csemcsegtek elgondolt nőstényeken sorsosaim akadt aki felelőtlen ingerelt kivagyi kalandra vihettem neki váltás holmit ha eljött a beszélő napja fülemet rágta a másik változtassak szerepet az érzéscserét végül önmardosásom fizette meg de mostanában azt veszem észre egyre inkább körülöttem a tér mind néptelenebb tisztább elmaradoztak mellőlem azok az édes hazugok a nagyralátók se hagytak maguk után csak huzatot csak évszakváltásról szól a fák elbeszélése unalmas és önáltató aki madarak röptében olvas