Új versek

 

 

 

 

Párbeszéd tegnapommal

Ki vagy mi vagy micsoda szerzet
az első léptek ura szerzett
hagyott azután szerbe-félbe
csak légy a magad istensége
s a kérdésre mi volt a legszebb
kipirulva felelheted
a függöny a fölgördülő
majd lehulló leleplező
nyílt tengeren föltünve föld
görgeteg ami elsöpört
s ajándékul megint a kezdet

 

 

 

Földmérő

Teremtőm maradt-e kemény ok
fölmérni a nyomodba lépve
hálátlan önös ivadékok
tobzódását hűtlenkedésre
vagy ez volnál szabadság
lenni mivé nem is akartam
a lelkek regés birodalmát
cserkészni kiszámíthatatlan

 

 

 

Gyurmázó

Száz vasutat, ezeret!
PETŐFI
 
Száz életet ezeret
most még semmi tetszhalott
formálatlan föld agyag
legyen rá éles szemed
ha mintázod markolod
látsz benne alakokat
jelenetet bonyodalmat
ne keltse föl riadalmad
furtonfurt csak gyúrj teremts te
látnokoké a szerencse
álmodat keverd bele
vége sose lesz a dalnak
ne bánd vár-e rá tele
csak érezd kezed mitévő
folyvást mozogjon vetélő
tisztelet a tegnapodnak
mégis szebbet egyre jobbat
egyszer sereg áll előtted
sokszorozza haditetted
egyszer tíz ujjad tar ág
megreccsen roppan törik
mozgalmas ujjad nyomát
mégis fennen hirdetik
dacos teremtéseid

 

 

 

Belső dialógus

Arcokat a sodrás tajtékja fölvet
miért ez a lélek-sorakozó
időnkint hangok törnek át az űrön
a tévelygő szó ugyan mire jó
révészkedem a mesterségem ez lett
miért épp ez az uniformisom
mindkét part s a szózat földeritetlen
átkelésen miért gondolkodom
a túl foglalkoztat és az előttem
kézhez az én tárgyul miért nem áll
próbálom hozzá ezt meg azt a háttért
kilétét miért nem vallja ki már

 

 

 

Új üstökös

Torokfojtó meglepetés
gyászkeretes pillanatában
önmagamból kiszigetelve
varázsütésre kővé váltan
önkény pisztolycsöve előtt
egy holtnak hitt szempárba nézve
mosoly révéből elsodortan
a fölforró test örvényébe
mindennapjaim tetszhalottja
kilépnem így párszor a létből
halállal rokon otthonokba
egy üstökös jöttével ért föl

 

 

 

Megbántott égi jel

Megsértettem egy üstököst
innen eredt minden bajom
ezért bosszúból gonoszul
söpört ki szemhatáromon
malacfarkat patkó-szerencsét
légyottból a másodikat
beteljesült vágyakozásból
ínyemen csak íze maradt
hahó őszi pitypangpehellyel
elröppenő ígéretek
kiáltoztam torpanjatok meg
egemen tündérkedjetek
már rikoltoztam megkövetlek
téged súlyos kezű uram
hétköznapi tekintete
mered rám most vigasztalan

 

 

 

Magyarázat egy Marslakónak

Utánamondtam én is
hogy az jó
de nem volt az nem lehetett
minden emberi
magában hordja az ítéletet
kerítését határát
útja nem hág mellkosarán át
kudarc meg bukás mérgezi
s bár naprendszeren kívüli
új napnak én szenzációnak
készültem föllázadtak ellenem
a történések és népszámlálásba
züllöttem le s idült mosollyal
gurigázok üveggolyókat

 

 

 

A líra logika

Előkaptam messzehordó tusátlan kibiztosítatlan puskámat
elsütöttem alaktalan testetlen árnyéktalan célpontomra
elejtettem a vérző zokszótlan láthatatlan vadat
vállamra vetettem szellőktől csöpögő súlyos zsákmányomat
fal nélküli ablaktalan otthonomba visszatérve
szén és fa híján leheletemmel tüzet élesztettem
az áttetsző porhanyós sültet anyagtalan tálra löktem
bal kezemmel forgatva jobbommal markolva a levegőt
jóízűen falatoztam azt ami öt érzékkel föl nem érhető
pukkadásig jóllaktam az éhen versenyt tátogatók közt
hosszan ejtőztem darabokban szanaszét heverő ágyamon
s nyitott szemmel végigaludt álmomból ébredve
készülődöm egyetlen naptárban sem jelölt próbatételemre
most aztán hős vadásznak mesterlövésznek süvegelhettek

 

 

 

Önkényuram

Swift motívumára

 
Laputa trónusán ülök
én meg te meg ő
olykor orron bök kicsoda
a lírai hős a figyelmeztető
mert bonyolult feladatom
felséges öregítő terhe
hogy mindenség beszívjalak
s kifújjalak a végtelenbe
és királynémmal ágyba bújnom
ismétlendő nyögve sikongva
stafétáját cárnak parasztnak
min ügyködtek évezrek óta
elgondolnom is iszonyú
folytatnom az emberiséget
eszem iszom satöbb az űrben
lebegve és talppal az égnek
csillagjósom miniszterem
idő s tér sodrából emelj ki
lírai Én nyers ingereddel
hadd tudjak még rád is figyelni

 

 

 

Történelem álruhában

Rejtőzködő história
hajnal ezres hegyek között
mosdólavórban tábla jég
mielőtt a derült ég dübörög
napi szertartáshoz elég
forrásává zúznod miért e
szerepkövetés kicsinyben akár
hogy csak önmagadhoz elérj te
előtt után az én történetem
ez a történelem
Ez az idő igazi krónikája
mikor először szállt ember az űrön
hasamat akkor szike tárta
föl ahogy hevertem a műtőn
s a visszatérő épp bemérte
földgolyónk a világhajós
élet s halál közötti térbe
sebláz röpített senki jós
krajcárt sem adott volna érte
a betegágyban utazó
birtoka történelmi forduló
ezért lett más huszonnégy
órányi a különbség
Történelem álöltözékben
énemben lakik s milpoen
öltönyben mert ezt kedvelem
és lakik még bár észrevétlen
hatmilliárd másféle göncben
mellettem előttem mögöttem
könyvből diák böngészheti
győz hettita egyiptomi
vagyunk mi mind uralkodók itt
szülőágytól a koporsóig

 

 

 

Lírai fényképalbumban lapozgatva

Nini ez a huszonéves zöldfülű szenvedő
38 fokos apró hőjét s kórházi asszonytalanságát
hetedhét határig jajongta
itt meg pár évvel későbbi tiráda
a piros betűs önkívületről
telt csípőjű szederkék mellbimbójú aktban
ünnepelte a csodatétel forrását
majd egy nap zokogva hagyta faképnél
aztán évtizedekig eszébe sem jutott
emitt a földi örökélet idillje
háttérnek palackzöld tavat pettyező vitorlás
epikai hitelül madársuhanások árnya alatt
a boldog perc ikrásodásában reménykedő pár
következik álmatlan test fölött az éjszakában
ragadozó fogak félelmetes ropogtatását
festői szavakkal hessentgető ráolvasás
mennyi dédelgetni való jámbor kísérlet
felső foknak hitt tapasztalatok kiéneklése
ma már a lázat áriává fokozó gesztusban
a hús működésének csele érdekelne
a szerenádban az ármányos természet csapdája
nagyító alá vonnám a tóparti délutánt
és főként élvezőjének önáltató káprázatát
s tudásom bonckésével föltárni vágyom
mi a csuda rémítette szendvics nappalok éjjelében
akit a fellebbezhetetlen homály farkasétvágya vár

 

 

 

A repülő szőnyeg dekadenciája

Repülj szállj messze hányszor kértem én
kuporogva tűzvörös tükörén
arabeszkjeit két kézre ragadva
ne sodorjon el a határtalanba
megvetettem könyököm csillagán
terüljön az űrben mint föld alám
lobogtak lengtek rojtjai a szélben
s maradt gyapjú madaram szárnya tétlen
fölpillantok s két óriási láb
a keretsáv egy-egy medaillonát
fogja le helyben marasztalva engem
ki esküdött kalandozásom ellen
repeshet bárhogy varázsszőnyegem
egy hüvelyknyit sem emelkedhetem
tekintetem fut bokán vádlin térden
nem sikerül vonásaira néznem
hogyan szerezhetném vissza szabad
a béklyót oldó akaratomat
vágjam-e pengémet szíjas húsába
csiklandozzam a szörny talpát halálra
akármi jó ha megtörnöm segít
a rabszolgatartó törvényeit

 

 

 

A vonakodó Cethal

Jóllaktam az ezerévek alatt
édesség esnék jól most pár falat
nem pedig uszadék ízű törődött
csontod tarlófűtől keserü bőröd
három napon se három éjjelén
huszonnégy órán sem cipellek én
még hogy rugdald hurutos gyomrom össze
kikívánkoznak úgyis a te görcsbe
rándult elveid begerjedt tanú
noha te vagy túltengő hormonú
város magad hisz csak mormolt szavakra
máris böjtöl a nép apraja-nagyja
de piac zsong bordáidon alul
nők riszálják farukat dévajul
a fizikát fitymálja bősz vajákos
a szemérmet iromba kelme-árus
s bár a király szőrzsákban vezekel
szózatodat percekre nyeled el
s azt is azért a mutatványt a képzelt
látvány vásárát bujálkodva élvezd
s aztán bömbölsz igazságkereső
színjátékot megszállott rendező
s ahol lelsz egy-egy vigadó lakot
a vörös kakast kukorékolod
próféta maradsz így holnapra kelve
bendőm mért fogadjon albérletembe
földönfutókkal ugyan mi a dolga
ki be sem jutott a Paradicsomba

 

 

 

Elvarázsolt lovak

Körülöttem földbe dalolt
ideges lovak
a szél az eső ripacsossá
csíkozta horpaszukat
csüdjük rég a talajba süppedt
gyökérként vágtájukat fogja vissza
bőrüket a szeder borostyán
szúrja s megrándulni se tud már
az orkán is kerekedőben
sörényüket tépi cibálja
levél-tajtékjuk szertefröccsen
egy helyben horkannak nyihognak
riadoznak elérhetetlen
messzeségbe

 

 

 

RGY bizalmas káderlapja

Születési helye ideje anyja neve lakcíme
különös ismertetőjele jobb füle kissé eláll
hiába suttognak kiabálnak kürtőjébe bármit
zsigereinek titkos érzékszervével hall
vonzódást indulatot hunyorításból arcrebbenésből
szívesen csatangol a Duna másik partján
ám sosem árulja el melyik az a másik
jártában-keltében tekintetével teremt
föld felé görnyedő fatörzsből csőlakót
ugrándozó óvodásból elröppenő papírsárkányt
folyóra szögellő középületből süllyedő csatahajót
használt buszjegyből nyertes lottószelvényt
alkotásait bekeretezi otthon kiakasztja
egyetlen látogatója se vette észre a műveket
viszont éjszakára verseibe takaródzik
de álmait mindmáig nem sikerült lefényképezni
megtévesztő szelíd pupillája csalót álcáz
egyetértő közhelyeit szakmányban mondogatja
áthatatlan köpenyükről peregjenek le kortársai
természete csapatjátékra kevéssé alkalmas
páros versenyben azonban néha meglepően használható
csak társa vigyázzon melyik oldalára áll
meze lobbanékony s akkor elrontja az összjátékot
máskor fölszedi maga mögött nyomait
s azután a fickóhoz föl is út le is út
javasoljuk préseljék két itatóspapír közé
és diákoknak katonáknak nyugdíjasoknak
kedvezményes belépődíjért mutogassák

 

 

 

Önarckép mókus koromból

Micsoda boldogság
szárny nélkül túljárni a föld eszén
egyik fáról a másikra röppenni
mindennapi öröm akár csak egy makkra lelni
dióhéjat szétroppantani mandula tokját föltörni
mogyorót szamócát csemegézni
körmöm közé kaparintott jó mulatság
hullott almát két mancsra markolni
egy falatot kiharapni belőle s elhajítani
a nappali természet fogamra való
a húsevő sötétség állkapcsa összecsukva
s ha testes szárny suhog mintha szellő kerekedik
tömpe bagolycsőr közelít én a bajnok ugró
rég átváltottam a tizedik lombkoronára
ott majszolom tovább az élet javait
nap nap után a természet tervrajzát másolom
az igazi ünnep a nőstények tévedése
rőt szőrű somszínűnek kedveli szürke szőrmém
a szürke prémes világosnak bundám villogását
dáridó áll évek színeváltozásán át
de a tisztásról megpillantom az ölyvet
gyógyíthatatlanok kóválygó szanitéce
hátha észreveszi kikezdett irhám sebét
vagy ragadozó szeme tükrében földereng
amit magam se látok másnapi sérülésem
nem rejt el akkor a határtalan

 

 

 

Fejlődésregény

A múlt pusztuló szoba a jelené üres még
a nők a tündérek mindet ügyesen berendezték
a jövő meg feltöretlen parlag meddő sivatag
egy perc és férfitársaim fölhúzták ott légvárukat
ha visszagondolok micsoda mulatság volt az élet
hála a megszépítő álmodozásnak képzelgésnek
az asszonyok lányok bűbájosok örökzöld mesefák
titkolandó üldözötté színezték a derék iparos atyát
hogy egy órás késésért ne okold a piperét a vetélytársat
karambolnak sopánkodták téves letartóztatásnak
kőbe botlásról tanúskodott egyikük heges homloka
melodrámájában fiút váró apja vágta dühében oda
igéjük tükrében elvarázsolt a szépek ármádiája
gyöngülni herceggé torzzá hogy ne is gondoljak másra
távollétükben is átalakult közvetlen környezetem
hajlongó teltkarcsú fák tanácsokat súgtak nekem
színielőadásnak foghattam föl a madarak röptét
groteszket szökkentek harkályok hősdrámát nyilalltak a fecskék
és az a számos telhetetlen étvágyú hím
csemcsegtek elgondolt nőstényeken sorsosaim
akadt aki felelőtlen ingerelt kivagyi kalandra
vihettem neki váltás holmit ha eljött a beszélő napja
fülemet rágta a másik változtassak szerepet
az érzéscserét végül önmardosásom fizette meg
de mostanában azt veszem észre egyre inkább
körülöttem a tér mind néptelenebb tisztább
elmaradoztak mellőlem azok az édes hazugok
a nagyralátók se hagytak maguk után csak huzatot
csak évszakváltásról szól a fák elbeszélése unalmas
és önáltató aki madarak röptében olvas

 

 

 

Jó tündéreim

Sokan voltak bizony
azt mondják az első kettőre hasonlítok is
a kopaszodóra inkább mint a hosszúhajúra
útravalókat adtak a választalan határban
az előbbi példájára összesodort törölközővel
dörgölöm ma is szárazra vizes hátamat
az utóbbi békített meg nem-szeretem de hasznos
itallal-étellel kamillatea főzetével parajjal
jöttek sorban a többiek szikárak testesek
varázsrajzokra tanított egy ösztövér nőnemű
az ábrákból azóta is mindenkivel
kölcsönösen kitaláljuk egymás gondolatait
a réveteg ősz a csapzott garabonciás
földünkön tán csak fél lábát vetette meg
de a bűvös ábrákkal haló poraikból
egy életre hű társakat támasztott nekem
a konya bajszú messze merengőt aki mégis
orron koppintó beszédre bírta a tapinthatót
majd a mámorosan kornyadozót ő viszont
titkoknak ajándékozott alakot nevet
gyerekjáték lett a magam erejéből szót értenem
az életében fájdalmaiból bűvészkedővel
ám a legfőbb jótéteményben az részesített
aki királyának tisztelt boldog
alattvaló tükrében az idők egyszeri urát
noha csupán néhány évszakváltásig
hiába uralkodásra születni kell
s mivel egy csipet tündér mindenkiben lappang
most már nap nap után egymagam varázsolok
ismerem a teljes hétig boldogító mosolyt
a zarándokéveken át elkísérő mozdulatot
tudom a másik égbolt jégesőjét oszlató szót
jeleimből valaki egyszer még rokonára lel

 

 

 

Gyűlölni könnyebb

Fárasztó feladat élőt szeretni
visszfény szépségét naphosszat dicsérni
kihűlt önbizalmát teli tüdővel
éleszteni míg friss tűz nem emészti
csalogatni fűtött szoba vetett ágy
káprázatával ha útszélre tért ki
a szív érzéseit hordozni esküd
teher hozzá mérten a gyűlölet füst
Kiábrándítlak másik tévhitedből
mert kimerítőbb szeretni a holtat
fogoly-menetben roskadozva régi
társad minden nap vele gyalogoltat
s loholsz folyvást gyógyszerért mivel otthon
jajongva várja kinek húsa olvad
volt szeretteid kínjai gyötörnek
ha kelsz fekszel születtél volna kőnek

 

 

 

Az alakoskodó tenger

Én megrögzött szárazföldi rágcsáló
reggeltől estig ácsingóztam a tenger után
vonzott az elképzelt beláthatatlan
ha bármi végtelen egyáltalán képzelhető
izgatott a hullámok tajtékzó duhajkodása
oktalanul haragosnak mondott zúgása
mélyvizek titokzatosnak vélt ezer kútja
ezért Anconába menet a vonatból
fanyalogva sandítottam az éppen sima Adriára
toppantottam a nápolyi öbölben À nous deux maintenant
aztán Capri felé aggasztott a motoscàfo ugrándozása
s amikor lelkesen tengerre néző szobát kértem
Amalfi szállodájában egy álmatlan éjjelen át
átkoztam mert öt percenkint ablakomba harsogott
így persze a szennyes habok émelyítő látványa
Velence bűzös hínárszaga már kritikámat igazolta
de a tenger és én című nevelődési regényem
nem csal-e szádra fitymáló mosolyt
a történeten gúnyolódnod most rajtad a sor
amíg egyszer rajtad is majd más nevet

 

 

 

Kirándulás

A turistajelzés mentén göröngyök
gyökerek közt menedékház felé
kaptattunk és tréfálkoztunk kié lesz
ez a nap Istené az ördögé
az ösvény rostálta a csapatot
csörtető sorunk szétszakadozott
amikor két menetelő között
egy szarvasünő robajlott keresztül
megtorpantunk s nevettük busz se sztráda
a természet kis híján elütött
csúfolódtunk is persze ki-ki máson
ahogy ez járja egy kiránduláson
kapkodtunk levegőért egyre följebb
kövek gyérítették szirtek a zöldet
majd fölneszeltünk rémült cserregésre
az égen apró nyíl suhant s fölötte
testesebb árnyék vágott rá s a drámát
a szemhatár jótékonyan befödte
mi lelassultunk megálltunk a kórus
fáradtságra panaszkodni se restellt
de a szűk pupillákban tükröződött
eztán mindenki névre szóló lest sejt
vezetőnk megcsúszott fél lába mélybe
lógott egy kar húzta másik emezt
s a veszély múltával hallgattuk némán
az orv semmiről kattogó lemezt
s kiáltott valaki a menedékház
dereng ott s már támolyogtunk előre
micsoda nap látom azóta is még
botladozunk makacsul a tetőre

 

 

 

Lovasom holtomiglan

Az árokszélen százhúsz éve ücsöröghetett,
amikor rám szólt vándordiákra a szántás arcú öreg
Egy az utunk végy a hátadra erőm csak eddig tartott
fölkaptam és vállamra ültettem a panaszos aggot
ügettem szaporán léptem mögém pörgetett kerteket házakat
hegyet völgyet erdőt mezőt folyamot százakat
fogadót ahol a szívesség fogócskázó ízeivel éltettek
nagyvárost lakói közönyénél hiénák sem kegyetlenebbek
nem pihenhettem nem torpanhattam meg egy szusszanásnyira
oldalamat szorította sarkantyúzta a vén horgasina
de nem is bántam a megállj eszébe kinek is jutna
amíg friss váltás ágynemű alatta a táj újra meg újra
közben fülemben a torokhang folytonos nógatás
csobogó vízesés ifjan kinek támadna gondolata más
de mintha gyarapodnának meredekebbek lennének
mindinkább a kaptatók göröngyösebbek a meredélyek
s az alattomos lejtők valahány csak akad ott terem
a jóhiszemű porkapáló lába előtt hirtelen
nyögvenyelős már a szakács kínálata se sava se borsa
csillapítót se szolgálhat föl emberöltőnyi szomjra
mindegy már ha rideg ha szíves a falusi a városi
mondanám is lovasomnak Nyughassunk végre atyafi
ő hajt azonban földomlás égzengés most a hangja
szívemet bökdösi bordáimat rugdalja
nem száll le rólam cipelhetem ítéletnapig akár
csak velem múlik el ez az álcázott tatár
akartam ezt a szövetséget vagy sosem akartam
mit számít többé nyakamban ül holtomiglan
egy patak tükrében megpillantom vonásaimat
bizony az én arcom a gyűröttebb szakadékosabb

 

 

 

Két bűvész

Mesterfogás a neve igazi
mint saját történelmünk inasa
ős pucéron fiai lányai
hevertünk de ím felnőttként soha
többé egyikünk sem annyira vétlen
tapasztalt bűvészek egymásnak estünk
kölcsönösen más sorsra bírni testünk
tanár s tanítvány csere-szerepében
Mondhatnám úgy mikor minden csaló
leplet ledobtunk éhen jutalom-
játékunkra éberen álmodó
szemed megláttam s elnyílt ajkadon
szótlanul búgott titkolt jeligéd
tenyeremben húsod csontod megolvadt
s ereim lüktették az aki ott vagy
nem éli már előző életét
Bőröm forrt izzásig hevült burok
kelt belőle vijjogva cserepén
a földvonzásból szabadult ki ott
a ragadozó kivé váltam én
és fenségét érzi határtalannak
felejtve a teret amerre tengett
nekinyilamodik az új elemnek
és emberen túli hangokra hallgat
Azóta nincs kettőnknek visszaút
engem határt kicsinyellni tanít
te partra törsz két új sors sose fut
egymáshoz két varázslat szavait
olvastuk óvatlan te rám s reád én
birtokunkban nincs ellenmérge meglásd
nem azonos közegbe űztük egymást
az emlékezetes bűvészparádén

 

 

 

Óda a női akthoz

Ó nemzetek fölötti nyelv
női akt megejtő beszéde
a haragosok itt fivérek
a szófejtésben egyetértve
mellek keblek nagy szócsaládja
kezedet trópusi kalandra
simogatásra markolásra
szád hívja cseresznye-falatra
és mokkabarna viola
vagy tearózsa színü kertje
ajkad cirógatásra ajzza
serkent szilaj önkívületre
és a has kicsi puha párna
akár gömbölyű domb rugalmas
hogy rajta gondodat egyengesd
vagy délibábos álmot alhass
s a combok a két kapubálvány
kemények mégse faragottak
enyhén sósak illatozók
biz harapdálni sose jobbat
aztán ahová csalogatnak
szálas pázsit benne a tündér
kútja ha mohón oda szállsz le
igézetére mássá tűnnél
vadállattá megittasult
egyszarvúvá a csodalénnyé
kószálsz előre hátra végét
kalandozásod sose érné
s a hánykolódó hogyha párja
fülébe nyaktövébe kóstol
rázkódó földön az elásott
mesehang búg föl nimfa-húsból
hasztalan vagy viszontszerettük
asszonybokrok íj-karcsú lányok
az élet őket ünnepére
adta enciklopédiának
kontinenst cserkésztünk egy aktban
untatóbb a glóbuszt bejárnod
hallgattunk is az utazásról
kincsünkül kaptunk egy világot

 

 

 

Rozsdás hangon hűtlenekről

Jönnek az új költésü lányok
mogyoróbarnán vajfehéren
vicsorogva nézek utánuk
túlduzzadozva nádon-éren
a tovaringók elorozzák
ujjongó nekilódulásom
átlábolnom magashegy ormát
hogy valaki csodának lásson
ez a ropogós bögyü népség
részegségemet tolvajolja
ne pengessem többé zenéjét
önkívületemnek a holdra
ne fonódjon kéz a kezemre
röpülni akár mozdulatlan
köteleinket elfeledve
csak párban a legszebb csapatban
elpártolóban falkavesztő
vadnak rágalmaz táncuk engem
fagyküldő holdat rideg erdőt
ujjam árnyjátékát szeretnem

 

 

 

Évtizedek étlapja

Az első esztendők
szemelgetés a házikert gyümölcsösében
kamasz második évtized
csapda hurok apróvad pecsenyére
az ifjú X a harmadik
húsevő éhség ösztökélésére
erdőjárás akár tilalmas nagyvadakra
az érett a nagyúri negyedik
terített asztalának főhelyén
teknőclevestől medvetalpon át
fölszolgálás mézben főtt rózsasziromig
az ötödik évtized alig mostohább
még mindig dús teríték mögött
bár az asztalfőtől egy-két hellyel lejjebb
a következő évek mindegyike azonban
félig üres szoba itt-ott harapnivalóval
megkezdett sódar piaci záróra
fonnyadozó zöldféléjével körítve
kései idők már a konyha sarkában
jótét egytál ami épp megmaradt
s amikor már nem is az éveket
a hónapokat guberálod össze
bozóttüzek után a füstölgő tarlón
megpörkölt szöcskére és az ágon
megsült vadalmára vadászol

 

 

 

A kegyelet lányai

A főútról mellékösvényre térve
öltözve közhírré tett feketébe
arcukon könny barázda mélabú
kezükben virág ásó koszorú
asszonyok törnek lányok seregestül
bokáig zörgő avaron keresztül
ki dacosan a semmibe mered
ki súly alatt botorkál téveteg
ki elgurult derű után a földet
vizslatva konokul előregörnyed
és akad harsány kelmében aki
függetlenségét fennen hirdeti
de mind-mind sírkőhöz kereszthez érnek
ahol a fiak nyugszanak a férjek
vagy bal kézről az uruk legalább
s a nőszövetség nyomban nekilát
gyomlál ültet majd meggyújtja a mécsest
markában tartja végképp már az édest
lehetett hétszám tekergő zsugás
otthon rideg máshol szoknyavadász
hajnalban hazatántorgó borissza
kinek belső zsebből fordul ki titka
ki száját bevarrja a küszöbön
ki a drágának ököllel köszön
csibészek ütődöttek valahányan
zsarnokok papucsok végleges ágyban
ahol többé egyikük sem szabad
elviselnek bütykös lágy ujjakat
zöld paplanukat egyengesse fürge
mozdulat s rá is ülnek nyughelyükre
rájuk különös igéi peregnek
a gyűlöletnek és a kegyeletnek
ám ha fölöttük repülő dörög
a kiszolgáltatott had nyöszörög
felhördül és sóhajtozik utána
sorompót nem tűr a gép útiránya

 

 

 

Virágválasz

Szólj hozzám beszélj
némaságod maga az éj
kellek neked ha ezt súgod
a föld alól is kibújok
rámlehelned nekem elég
éreznem a nap melegét
dudorásszál csak és menten
erőt is adsz növekednem
fölbuzdulva halk hangodon
fényre égre nyújtózkodom
egyetlen igédre rögtön
társad leszek itt a földön
leveleimet csalja ki
vadonokkal lélegzeni
mormold el egy pogány titkod
meglásd tüzes szirmot bontok
vörös cirmos sárgát lilát
csak duruzsolj susogj tovább
nyaramat is megteremted
tágra tárok minden kelyhet
csészét fészket méznevelőt
kinyílok a világ előtt
sose bánd hogy nem beszélek
szólj s én veled együtt élek

 

 

 

Lennél csak lábnyomom

Árnyékom leszel ezt ígérted
rémülten tiltakoztam
se hűbérúr se foglár
egyik cím poszt sincs ínyemre
a látszattal ellentétes amúgyis
a rangrend pórázra az élőt
árnyéka fűzi
s én a lázadás napjait szerettem
ki ádázódhat éjszakái ellen
érintetlen skalpomat rejtegetve
kiszökdöstem irhámból
legyen beíratlan munkakönyv
máris mai napom
új útitárs kockadobás reménye
s te megkettőzés robotjára fognál
légy inkább lábnyomom
pár centi história
tetteim tanújele
múlt időben

 

 

 

Négykézláb Nagy Frigyes

Négykézláb kúszik araszol
fölgyorsul hadműveletének
terepén ólomkatonája
szuronyát szegezve az égnek
s nagyratörő tekintetét meg
esőre álló puha orrát
haladása elé vajon
mered-e holmi gyatra korlát
szemlátomást izmosodik
és minden percben győz ügyes
növekvő élete lepillant
vert ellenére Nagy Frigyes
s pálcája díszegyenruhája
mellén számos kitüntetés a
felségjegyek özöne máris
mohó régészek martaléka
Aztán a lépcsők grádicsán bár
könyökén csak föl hímnemű
egyedeknek a magasságok
kihívása nem egyszerű
de ember- de kisdedfölötti
valódi expedició
tör előre zsebkiadású
igézetben sarkkutató
az emeleti fordulóban
föláll s zászlaját gyufaujját
emeli győzelmét család-
azaz világszerte tanulják
Peary feszít ott Cook a doktor
s tudorok hirdetik a Sarkot
az nem érte el ez hazug
feledésre ítélt kalandok
Ám a hős is hallatja hangját
vau vau plüsskutyáját mutatja
ham ham közli éhét töményen
s már egy nép ínségét tudatja
a hang mind teltebb messze zengőbb
egy dráma variációi
amint az ének tiszta nyelvén
szólít bennünket Pavarotti
kitelő teste szózatát
ez az eleven zeneszekrény
fölerősíti majd fakítja
bő matériájának estjén
dicsőségének végzetével
a romló emlékmű a férfi
rémít páratlan hírvivő
törvénye terhét elbeszéli

 

 

 

Akik másszor voltak

Kidőltek túlértek már pőre lelkek
az emlékbe költöztek át a szó
csak lezárt regényük körül kerenghet
tragédiájuk nem jelenvaló
egy párbeszédbe néha belopódznak
egy gesztusban fölködlik szellemük
s áltatjuk konok magunkat a holnap
ugyanolyan nap lesz majd nélkülük
egy találó kifejezés fülünkbe
csendíti hangjuk s lépünk is tovább
egy eszme rájuk fordítja eszünk de
ugyanúgy hajszolunk gyarló csodát
pedig egy-egy kontinensünk veszett el
velük délszaki sziget elmerült
ágálhat a színen zúghat az ember
nem tölti meg utánuk azt az űrt
magashegység párák fölötti csúcsán
tág fennsík újjáköltő ózona
a megbékélés fensőbb álma Gyurkán
kívül más nem vezethetett oda
tájfun söpörte el tarka korállszirt
társaslétet csúfoló majmait
s hajótöröttjét kiről messze látszik
nagyzás bohóca s urukat Lacit
a bútor mosdó létra lift a díszlet
maradt de heherészés se sirám
semmi életjelük kivágta nyeszlett
nyelvük angolos távozó Iván
hogy törődnénk a veszteségbe abba
süketnéma környezet vesz körül
pusztán fuldoklunk levegőtlenül
s kísér bábusereg humortalanja

 

 

 

Történik derengéskor

Mi volt ez Egyhuzamban alvás
egyetlenegy éjszaka nem más
s az órát derengésre vélve
amikor házából kilépne
látja jelet véstek már küszöbére

 

 

 

Veszendő jelenések

Deres férfi városi főtér
deres férfi erdei rét
jártak-keltek ott csapatostul
nos ennyi volt éppen csak ennyi
látni fülelni inni enni
meg szeretkezni hébe-hóba
nevem ággal karcolva hóba
járkáltak bennem csapatostul
jelenésük énembe pusztul

 

 

 

Az obsitos

Ha buzog nyerni valamit
egy obsitos már csak veszít
ha regét gerjeszt régi rangja
s telefonon hívják kalandra
rajongójával ülve szemben
ajka rovátkáira döbben
dérvert gyümölcs fanyar ize
nem édesít egy rostja se
s ha megpendülne kedve újra
és kerekednék mégis útra
tájak igézete hiába
vágyait a vonat kirázza
nem vonzzák műemlék csodák
szúrás kergeti görcs tovább
lest vet neki a nyári hőség
természetnek nem játssza hősét
és bohóckodni havas út
sem csalogatja csak a sut
ha mindebben nem nagyra nőtt bajt
lát s fölülemelkedve főt hajt
bölcs mert ez is tapasztalása
nem ismerhette ifjú mása

 

 

 

Dudorászás

Szélfútta fa
búcsúkendői
levelek
nemzettek volna
engem is tanuljak
egy-egy fuvallatra
öntudatlan zizegni
akár pörögve nőni
s életrajzom lenne csak ennyi

 

 

 

Utózönge

Nem igyekszem keveset dolgozom
új napom már csak egy-egy
lehelet a vázlaton
Kidolgozni vagy elmélyíteni
minek belőle úgyis ezt azt
hiányol valaki
Ahogy alakult úgy kerek
torzója mást nagyobbra nőni
nyugtalanít ha elmegyek

 

 

 

[ Digitális Irodalmi Akadémia ]