Előszó a halálhoz
|
| Mennyire másként fogadta a halált Platón. |
| Magasztalta védőszellemét és jó sorsát, |
| mert embernek született, nem oktalan állatnak, |
| hellénnek és nem barbárnak, s hozzá még |
| Szókratésszel egyidőben élhetett. |
|
| a hajnal páráiból vetkező |
| dombjainak gömbölyűsége elé |
| seregélyként lékelte a mandula zöld gubáját |
| mely hajdan egy roppanással kezére adta magát |
| majd játékos ebként hempergett |
| farkcsóválással üvöltéssel mondhatott |
| a fekete-fehér világnak igent vagy nemet |
|
| Én boldogan halok egyetlen életemben |
| mert szabad léleknek születtem nem barbárnak |
| szívemben hellén nap sütött felhőtlen igazság |
| nem oktalan állatként éltem hanem emberi bölcsességgel |
| tudtam a nyelven a só is megédesül |
| a keserű is enyhül a megszokásban |
|
| Szép volt a fiatalság kiterjesztett szárnyán lebegni |
| a feltörő lét menny-magasában |
| szép volt osztatlan tájon a nádas eredetét megtalálni |
| ingatag kövek között életadó víz hűségét |
| Mindegyik reggel kinyitotta nekem könyvét |
| füstifecske-pár űzte a rétihéját |
| magára hagyott almafa mámorosan termett tovább |
| szép volt minden nap egy-egy megvilágosodás |
|
| csontjaim tudásának tanúi elmaradoztak |
| mert kortársa lehettem Szókratésznek |
| de a csúcs a név puszta nevem |
| odajutnom csak nekem adatott |
| s amit eddig szétfeszítve tartott életem |
| összecsapódik mögöttem a kezdet és a vég |
|
|
|
|