Viaskodás

Kerültem ama helyre hol föld és ég közt közlekednek egy velem maradt áldj meg áldj meg álmatlan éj pusztájában tusakodtunk késlekedett az áldás áldj meg harsogtam nyüszítettem percegtem a fülébe miféle nyelven érthetett mi ült ki látatlan arcára kérleltem áldj meg kezem-szabta deszka kihajtson hullott mag lombja ablakom karistolja a kőből is hangot sajtolhassak várakozással elgyűrűzve talapzatom sose forogjon pórusom tágult izmom csomósodott szorongató ez a hely az ég huzatában váltig viaskodva félni is elfeledtem tekintetem lándzsáját szögeztem a leírhatatlanra s amikor az első derengésre eltűnt csecsemő létükkel szóltak rám a dolgok két ölre a présháztól három hant-szín őzgida far-tükrük uti fényében szökellt tova lándzsahegy tekintetemen csüggő sziklamászó kicövekelt sorsomba huppanva zárt szemhéjam alatt is enyém a célra tartott látás fegyvere s emlékeznem az én órámra a függő időben biroktól kimarjult lépteimben a fel-felötlő tengerjáró bicegés járomcsontom fölött a fénytelenség rovásait zsigereimben a tusa áldását hurcolom