Török temető

Az őr kövek rég senkit se vigyáznak kallódó horgonyai tenger éveiben elkorhadt armadának Rájuk lehelt A tan vadűző szenvedélye röptette őket messziről lecsapni más fészekre bármiféle Élve nyúzott történetek ökörbőre rájuk zsugorodott készületlenül éjszakákra most rögök közt kavicsok Napok éjek szemhéja alatt ahogy görget az ár emberöltőnyi kínok szemvizében szilánknak alszanak Gőzszín mezű vidéken holdjuk is idegen csak azt értik lent kuporogva mit a roppanó föld üzen Tollukban főtt sasok Az összhang tűhegyére élő kórus repes hangtalan a torzó másbeszéde