Kétszólamú ének

Nemrég ültettél árnyékhozónak s arabeszknek lested már sebszájaim cölöplábazatul szántál otthonodba megmaradni a zsombékokon De mért a dőzsölő gesztusok váltságdíj az embert-ürítőnek Nyurguló életem iskolázni rámemelted ágfűrészedet aztán láttál bennem oszlopot tegnap élő ma útjelző pózna évelő lépéseket igazgat s fontad rám szárítóköteled A tenyér is csésze összetörni mire jó ezt a sors-cserepet Majd fülelted a kéreg darócát sudarukba veszve szólalnak-e forgács-énekek a sötétség olajsűrüjében napszilánkok fölizzanak-e ezer éjjel figyelhet így vajon fagy-álmában nyujtózik a geszt Új reggelek balta-éhe kockán perdülő napok Ó hogy érdemeljelek ki rovástalan éjszakák érlelő magánbeszéde