Emlékezés egy birodalomra

Amikor hajdan emberbőrben éltem s a nap napom megállt a delelőn a szomjúság volt vezetőm utak siettek előttem a térben naiv követek s testközelben lágyhúsok ringtak lantzenék keltek bennem s hallgattam évszám telhetetlenül lökdösött egek és az átszitált föld között önhalálomon szunnyadó a megvakult nappalok énekét éltem élettem egy sikolynyi évet gyöngéd viaszból forró mályvaszín bazalt-szirmokat gyúrtak ujjaim egy belső nap perzselte dombokat és túlduzzadva határaimon sötét bozóttüzek közt csatakos kürtőjébe a legfőbb földi jónak leszálltam s folytattam a földet egyszerre én ma holnap jövendő földrengések vándoroltak ott varázsló voltam s elragadtatott ma is amikor idelátszik a part az a másik ha újra rózsa-morzsolású húst érint percegő izületem eldobom sáska-álcám és nem emlékezem csak nevetlek titeket egykönyvű istenek nevetek rajtatok kerékdobban forgó mókus-nagyok ami volt az van nincs nála erősebb hatalom nincs nagyobb