Káromlás Scott kapitányért

Nekem nem diadal kószálnom a megszelidített hómezőkön sem a nap a hiábavaló mindennapi szívdobbanása a tetszhalott világon éjszakánként színeket látok sárgás-viola lábszárcsontokat testvérük kóstolta ami a földön egyetlen de még inamhoz kötve szégyenemre agyonhajszolt zúzott gebe a lábszárcsont él legtovább a sírban Apám vagy aki haladtál a zuhogásban nevezzék a halál országlásának jégnek zimankónak a véreső hónapjának apám vagy akinek néma nyomaiba lépek egy jégfűrész pár rovás mögöttem nekem nem diadalom átröppenni a kézműves remény emlékei fölött nagyobbak ők a kidagadó ér hősei apám a Déli Sarkon csak második a földön milliárdodik te egyszeri aki voltál égbolt két embernek oly mindegy vagy tíz milliónak diadalív himnusz együttérzés most csak sírásók köpése nem több a másik ég üzenete Egy perc alatt éveket élt aki ennyit látott A vakmerőt lehorgonyozták múzeumnak a nagyváros édesvizén látogatják a madársorsúak de nekem nem kiállítási tárgy hányattatásaim tanúja a holt bajtársak ravatala Scott kapitányból csak lábszárcsontja maradt de akivel a mínusz időkben együtt futott kutyaszivem nem fogadhatom el konccá aszalt legendává párolt életét nyelvet adok a zokogásnak nyűszítek a fénytelenségbe s két lépésre a mentőállomástól lefekszem a hóba természet végezd be művedet