A felszín alatt

Ahol egyszer kedvünkre lakoztunk fönn a poharak körbejárnak s évszakváltásra éhes arcaik mint városkulcsot kínálják viszik fanyűvők s a kör boldogságára várnak De idelenn mezsgyétlen utakon az évek ízessége odavan záporok vallomása zivatarok csont-kamaráiban végleges kő sorsára válva s bár a naponta tanult s naponta feledett hiábavaló szédület hajtásaim még tépi rázza szirmok dinomdánoma s tekintetes madarak szárnytörése bordáim karéjára vésve A lenti léthez tartozom a látvány-alji éjszakához már tapintható vas-sötéthez nem üti át a pillantások sorozat-lövése s a várva várt nap a másnap megismerése ingoványnak cserép-edény dicsőségére jutva határom a föld köldöke mert lefelé növekszik lefelé mi félig egy évszázadé a felszín alatt repesnek lobognak rostokra alvadt parázslásaim tűzigéim a legboldogabb robbanások már láthatatlan rengetnek egy világot Amikor fejsze vettetik a tenyészet lélegző tengerét egy percre elfelejtve fogj csákányt gyökeremre és tönkömet kifordítva a fényre ha bámész szemek szákjába veted a mélyvilági zárt természetet mi sorsnak is csak akkor lesz kerek ismerd fel végre göcsörtjeiben gyök-bogaiban vággyá kövült de ki sose hűlt lángrajzaimat tűzvészeimet