A harmadik kívánság
| a szívdobbanást halljam kakukkszónak |
| mint kardvágás elbeszélése a testen |
| mint kőszobor a szakadó esőben |
| lezárt pillámon át is lássam |
|
Visszanézve
| Egy szűk mezsgyén haladtam az egyetlen |
| Ha megláttad foltot a szemhatáron |
| süllyedni emelkedni testemet |
| az út írt engem nem mehettem |
| másfelé s most az a mezsgye vagyok |
|
Névadás
| formát metsz és formát hornyol |
| keresztbe húz egy-egy árkot |
| nincs felület már iratlan |
| ha rákarcol rézsűt mélyít |
|
A hihetetlen
| rólam szóló hihetetlen történetet |
|
| Beállványozva csontjaim közé |
| s kezem részt vett törvénykezett |
|
| Megállj kiáltok rá megállj |
| ezt a jelenést másképp gondoltam el |
|
| kik láttátok frissen kelt forró életem |
|
|
A sors fölött
| míg magamra veszem árnyékomat |
| és szembenézni indulok az úton |
| hogy kimerjem a folyóból a zúgást |
| a gesztusok tömbjeiből az arcot |
| megtudjam az álló kerék történetét |
| oh visszavont istenhozzádok álma |
| s változatlan minden fénynyugtakor |
| tűző tekintetedhez hazatérő |
| szöglet-profil erős alsó-ajak |
| de egy kocsirúd vágtatásra várva |
| kitárult ablak mord szemöldöke |
| a nappal feszülete lángol |
| a koponya varratai mögött |
| Hadd kiáltsak vészt itt csak itt |
| fatetőről milyen is macskaszemmel |
| a puha talpon somfordáló élet |
|
Az ige
| Amíg szavaim összekulcsolom |
| hídnak néznek minden ragyogást |
| amíg repesnek tovanyilallnak |
|
A töredék
| a kóda előtt foszlott szét |
| vagy szerelvényünk futott el mellette |
| vagy töredéknek született |
| minden ébredéskor felsajdul |
|
Jelek
| és közöttük egy Föd nevezetű |
|
| fűvel benőtt kiáltások felett |
| tarkónkon egy-egy forró fuvallat |
| már csak a pernye névre hallgatók |
| megszakítja az idő futását |
|
|
A párbeszéden innen
| egyszerre inneniek s odaátiak |
| nézhetnünk magunkat akik nézünk |
| de addig fal meg lombhomály meg |
| a sík is csupán vizszintes vadon |
| de addig a követségbe küldött |
|
A felszín alatt
| Ahol egyszer kedvünkre lakoztunk |
| fönn a poharak körbejárnak |
| s évszakváltásra éhes arcaik |
| mint városkulcsot kínálják viszik |
| s a kör boldogságára várnak |
|
| zivatarok csont-kamaráiban |
| végleges kő sorsára válva |
| s tekintetes madarak szárnytörése |
|
| a látvány-alji éjszakához |
| már tapintható vas-sötéthez |
| a pillantások sorozat-lövése |
| cserép-edény dicsőségére jutva |
| mert lefelé növekszik lefelé |
| a felszín alatt repesnek lobognak |
| a legboldogabb robbanások |
|
| a tenyészet lélegző tengerét |
| és tönkömet kifordítva a fényre |
| ha bámész szemek szákjába veted |
| a mélyvilági zárt természetet |
| mi sorsnak is csak akkor lesz kerek |
| göcsörtjeiben gyök-bogaiban |
| lángrajzaimat tűzvészeimet |
|
|
Násznép
| itt is ott is felvillannak húsom pecsétei |
| kiáltásaimat négy égtáj felé dobálom |
|
| egy árnyéknyira megbokrosítottam |
| együtt kurjantottunk váratlan szurdokokba |
| hallgatjuk a kívülállók ajtódöngetését |
| jutnának beljebb egy emlékezetnyire |
| bebocsáttatásuk szemhatárán éldegélnek |
| s fölöttünk a mi percünk toronykakasa |
|
méltóságom más röptének ára |
|
| Ünneprontó mindenki az ünnepélyen |
| másik világot mozdít érkezik |
| próbáltatásom térkép-lapjain |
| betűzhetetlen csöndem alatti |
| mély-mámorokba bele-belehallgat |
|
| lépteimnek paradicsomában |
| kimondatlan parancsszóra jártam |
| anyja temetésén a dér kopogását |
| sortűz elültével poszáta csettegését |
|
|
A teremtés után
| A vizek közepén az otthon az áhított birodalom |
| tornyot tör szét emel újra egyetlen mozdulatom |
|
| Századokig tűnődnek gólyalábon sóder-falak |
| leomlanak s a habon már mutatják is orcájukat |
|
| Ahol végre megállhat utazó két sóvár szemem |
|
Avagy láttál-e Láttam hal hömpölyög cserepeken |
|
| Hűsvérűek hártyáiból küldi ezüst kacs buborék |
| percenként mély ablakokon át mikulás-üzenetét |
|
| Parttól partig ki se feszült kötelén a hang boldogan |
| csak erősebb mint szerelmes vagy mint a fény míg átsuhan |
|
| Visszatekintve a mellvédről minduntalan következik |
| az arc is a folyvást múló s az ígéret az igazi |
|
| Forgószélben nyöszörög az úton nomád lombkorona |
| itt szótalan aszkézise hajladozik ide-oda |
|
| A víztükrön önfeledten szökdécselve tova a súly |
| törvényeit áthágja és szent életet kavics tanul |
|
|
| Megszűnék a hetedik napon |
| ujjad vonását hiába ismételgeted |
| kés-hideg vizek pusztájában |
| villanypóznáról a szél magánbeszéde |
| szétszóratott a gyülekezet |
|
| az a földdarab névtelen ahová |
| szemelgetni madár lábát sem teszi |
| s az egykedvű gyűrűkről ki se tudja |
| levegőre bukkanó esti hal |
|
| A körforgás tábláinál meg-megállt |
| kusza ágakra mintázta kérdéseit |
| jelzetlen úton maradt el szive |
| s minden percre ajándékba kapta |
| Krétával írta mégis életét |
|
| Ahol az anyag szólni szelidült |
| elmerült harangok burájában |
| a tenger közönye imádkozik |
| Szüntelen a mutatvány odafent |
|
| évről évre falevelek zendülése |
| gyors érverésben robogó messziség |
| hajnalonta az élveszülők pára-virágai |
| nem léccel ronggyal eggyé habart évelő emlékek |
| de egy folt zöld felburranó fácánná |
| egy szempárban felleg múltán a ragyogás |
| nem az áradat kardcsapása |
| hasonlatosság színhelye a tér |
|
| ember sár-eres orcáját fölveti |
| egy órába sajtolt történelem |
| tekintsen ránk ez deleljen fölöttünk |
| legszebb táj egy arcon a barázda |
| az időn szerzett bosszú egy rovása |
|
| Sár-eres arc emelkedj a föld fölé |
| iszap-emlékű hályogos nap |
| derengj ránk az éjszaka szünetében |
|
|
|
Megáll az idő
| az élet bársony bolt alatt |
| csak eztán jön a legkülönb |
| egy percre a hang tűhegyén |
|
A kimondatlan élet
| A megtörténtek sodronyinge |
| s nem illik már egyik se rám |
|
| országolok aztán elalszom |
|
| felsajognak bennem nappal is |
|
| talált pénz csillogása a küszöbfán |
|
| A kimondatlan élet fölött |
|
| Fölösleges rigófütty pirkadatkor |
| míg csak le nem hull arcom vázlata |
|
|
Keretben
| egy fonott szék álma a rendről |
|
| a fénykeltét a fénylementét |
|
|
Látkép fokozatokban
| az idegen test kagyló-izmai |
|
| barangolás a vonzerő ellen |
|
|
| a feltalált természet csikorog |
|
|
Kalitkák
| szorosabb börtön őrzi rég |
| szemhatárnak egy tenyeret |
| mert rács volt neki egy tenyér |
|
Az ajtó előtt
| kérdésektől létemnek teret |
| városok omlanak táj domborodik |
| egy pillanat a szív vándorútja |
| egyetlen szenvedélybe burkolódzva |
| az űr szelében ingó csupasz élet |
| más árnyékok háttere előtt |
| lásd lábnyomaim története |
|
Káromlás Scott kapitányért
| kószálnom a megszelidített hómezőkön |
| mindennapi szívdobbanása a tetszhalott világon |
| színeket látok sárgás-viola lábszárcsontokat |
| testvérük kóstolta ami a földön egyetlen |
| de még inamhoz kötve szégyenemre |
| agyonhajszolt zúzott gebe |
| a lábszárcsont él legtovább a sírban |
|
| Apám vagy aki haladtál a zuhogásban |
| nevezzék a halál országlásának jégnek zimankónak |
| apám vagy akinek néma nyomaiba lépek |
| egy jégfűrész pár rovás mögöttem |
| átröppenni a kézműves remény emlékei fölött |
| nagyobbak ők a kidagadó ér hősei |
| a Déli Sarkon csak második |
| te egyszeri aki voltál égbolt |
| két embernek oly mindegy vagy tíz milliónak |
| diadalív himnusz együttérzés |
| nem több a másik ég üzenete |
| Egy perc alatt éveket élt |
|
| A vakmerőt lehorgonyozták múzeumnak |
| a nagyváros édesvizén látogatják a madársorsúak |
| de nekem nem kiállítási tárgy |
| a holt bajtársak ravatala |
| Scott kapitányból csak lábszárcsontja maradt |
| de akivel a mínusz időkben |
| együtt futott kutyaszivem |
| konccá aszalt legendává párolt életét |
| nyelvet adok a zokogásnak |
| nyűszítek a fénytelenségbe |
| s két lépésre a mentőállomástól |
| természet végezd be művedet |
|
|
Emlékezés egy birodalomra
| Amikor hajdan emberbőrben éltem |
| s a nap napom megállt a delelőn |
| utak siettek előttem a térben |
| naiv követek s testközelben |
| lágyhúsok ringtak lantzenék |
| keltek bennem s hallgattam évszám |
| egek és az átszitált föld között |
| a megvakult nappalok énekét |
| éltem élettem egy sikolynyi évet |
| gyöngéd viaszból forró mályvaszín |
| bazalt-szirmokat gyúrtak ujjaim |
| egy belső nap perzselte dombokat |
| és túlduzzadva határaimon |
| sötét bozóttüzek közt csatakos |
| kürtőjébe a legfőbb földi jónak |
| leszálltam s folytattam a földet |
| jövendő földrengések vándoroltak |
| varázsló voltam s elragadtatott |
| húst érint percegő izületem |
| kerékdobban forgó mókus-nagyok |
|
Sámán
| Mit tudtok ti |
Egy lombfűrész világ |
| műhelyében oly nehéz-kezüek |
| mint ördöngösök róttok össze |
| törmelék-létre szerkezeteket |
| lapulevél bolyha alatt mutattok |
| prófétát kezdetét időknek |
| prófétát kezdetét időknek |
Én |
| országok omlását egy arcon |
| egy augusztusi éjszakát szorulni |
| a mind feszülőbb szívre érszorítót |
| hársfaillat kürtjét eszmélni szítót |
| szavamra megtorpan a fény |
| egy tágra nyílt pupilla peremén |
| holtomiglan a napgyűrű alatt |
| felhőkből vések szobrokat |
| könnyű suháng pallóként háncsa-fosztva |
| átfektetve a mélységek felett |
| üdve felé tör rajta férfi-sorsom |
| s rostjaiból felnyög a szabad erdő |
|
| Barkácsolók fölviszitek az égre |
| én a tákolt szárny árnyéka alatt |
| bűvös füvemnek nincsen neve se |
|
|
A görögök megvakítják Polüphémoszt
| mert ebéde ínyencfalata más |
| mert gyalogútja nem ismeretes |
| mert pásztorkodik bár született kovács |
| mert nem hallott napszámra kárókatonát |
| mert a jelen énekét füleli |
| mert nem épít barlangjában tanyázik |
| mert barlangját építi babérfüggönnyel ékíti |
| fedeznek a lábszárak térdhajlatok |
| mint hajóbordán a csapszeg lyukát |
| szúrják-fúrják ki egy szemét |
| mert odúja a halál otthona |
|
| minden látó szem egyformán mint nap ragyog |
| s mindenkiben lakik egy halál |
| szirt-tépő izmát épp úgy feszíti |
| zománc pihéket hullat a jövő |
|
| Még útra kel itt sok hajós |
| a hökkenet nem múlik el soha |
| a mert és a de párbeszédét |
|
|
A szellem éneke
| egy szomszéd fa s a csillagnép között |
| sóvárgások parázslásától szabadon |
| lent két lábra állt hangyaboly |
| szemem barack-mag tágra tárom |
| bukdácsolni kátyús mély-úton |
| háromfejű izmom növekszik |
| teljes sorsért ér-lüktetés |
| s fönt teremtés előtt az ősi arc |
| egy ágy lábánál holdas éjszaka |
| levegő ég tanácstalan ura |
| és mindennapos tekintetemet |
| szőlőtőkék oltárához kuporodom |
| egy biling sorsán csüngve sárban |
| apróvadak sorsának részese |
| a félhomályban lágy tenyér |
| mennyei magányomban zokogok |
| s verejtékemben nyugszom el |
|
Az öreg kassák
| mért nem lehettél örökéletű |
|
| Annyi isten pásztorolt bennünket |
| talpad alatt a rög hazád otthonod |
| a föld szívének szegzett villogás |
| a köznapiban ősi nagyságra leltél |
| a fenségessel cimboráltál |
| munkaruhában ültél asztalodhoz |
|
| Egy kukkantás a kezek rácsán keresztül |
| birodalmadról pontos üzenet |
|
| Kölcsön formáktól szabad szenvedély |
| beszéde tagolja szét a teret |
| egy-egy kiáltás vonala keresztez |
| egy kérdés éles konturja megállít |
| a gazdátlan világ vejszéinek tuss-mezsgyéi közt |
| kedves halaid bukkannak ki levegőre |
| egyértelmű színek gyűrűi külön szólamok |
|
| nincs itt csalóka alakjátszó pára |
| se formatorzító árny-facsaró sugárzás |
| a látvány érzéseink tiszta fonadéka |
| tarka regéket nem gyűjthet errefelé a vándor |
| tájadról igazmondó harangszó kondul fülébe |
|
|
Vakulásig
| törli szeméből a pára-szöszt |
| derékig merednek ki az időből |
| csigáktól tajtékos a tors |
| szólít szólít és seregelnek |
| egy lobbanásnyi létre óriások |
|
A tér vádolása
| a verdesők a nyújtózók az érdesek |
| a roggyanók az útra váltak |
| tetőn ablakon határra találtak |
| a vágynak lakható térre a földtekén |
| a lét már kristály-szerkezet |
| és minden lepattintott lemeze |
| váratlan szögben nyúlva égen-földön át |
| pikkely-villódzás szirom-remegés |
| a testen áttűnnek világok |
| s az a test dereng a tárgyakon által |
| elszabadult természet rögtönöz |
| új természet természetek sorában |
|
A madarak
| Ha a föld már kezed ügyében |
| pörgetheted most rajta mindenütt |
| látod ezüstlő hajszálaidat |
| ha markodban már csak efféle |
| felváltatlan kérdés marad |
| sem a szórakoztató föld szinén |
| porban patkó nem is emberi agy |
|
|
Gyümölcsfák vadona
| kilépni innen szívfájdalom |
|
| gazdátlan törzsek nedvek zamatok |
| a helyek ahol nem bujtottatok |
| ellenszegülő rögöt sarcoló |
| minden évben újra teljesedtek |
| teremtek jégrozsdásat férgeset |
| elfelejtett szilvaág almaág |
| új zöldjei közt átcikázik |
| a határtalan üvegen rovátka |
| csillanó öröm pókhálóiban |
|
|
Szomorúság órája
| a robbanás előtti öntudatlan |
| a lüktető nem-lóduló szivet |
|
| Szavak előtti ősrengetegek |
| a névtelenség krónikátlan |
|
| akarom a test örök szunnyadását |
| holt nyelvnek az én üzenetemet |
| megfejtetlen kőtábla-dacnak |
|
|
Felragyog
| az elé tett poharak üledéke |
| hunyt szeme azért felragyog |
| nem-alkonyuló margaréta napokat |
| ismeretlen arcról fennsíkok szele fúj |
| csillagait zsebében csörgeti |
| könyökkel sikált eget dob feje fölé |
|
A föld tánca
| ülünk s morzsáljuk szét életünk |
| e-világi visszfényeket öltött |
|
| Egy-egy kéz még a tér vadonában |
| megrebben s a homály felitat |
| a nappalból csordult minden nótát |
| szűkölést kurjongatásokat |
|
| Egy fürge nap színemult pecséte |
| fölöttünk s míg fájó nyugtalan |
| nagyvad sorsunk feltöri a zárát |
| olvad már új bélyege arany |
|
| Vettem én is tenyérre e földet |
| s töppedhet most sutban éjszakák |
| esztendein át orromban érzem |
| szédült tánca kakukkfű-szagát |
|
|
A képzelet
| Beszegni a véget nem-érőt |
| rémülete zökkenti röptömet |
| s minden képből átváltozom |
|
Aktok újvilága
| a némaságban Columbus Luther |
| ha nyomkereső szíve veri fel |
| földet kiáltok új világokat |
| a tájolót is olykor vízre vetve |
| te voltál földem nagy rázkódtató |
| parttalanság csak benned éltem otthon |
| s fűszeres ismeretlen hajlatok |
| most kölcsön sorsom a test végtelen |
| percenként futnom öblötökbe |
| s utakra éhen rajtatok bolyongnom |
|
Álombeszéde
| szánts végig ujjbegyeddel |
|
Nyári szállás
| míg a tenger a fövenyről visszatér |
| még egyszer a menny keresése |
|
| vércirmos szárnyú tetemmé lőve |
|
| az első hideg sókristályai |
| kiverik a látszat-világ felszinét |
|
| míg a föld feltárja átizzott csontjait |
|
| nem a harmat-párás fűből ébreszt |
| e nyári szállás eresztékeit |
|
|
Az emlék anatómiája
| ég zengett borult kiderült |
|
| Szökkent cikázott tovahussant |
|
|
Nélküled
| mint kárhozottnak lődörögni |
|
| Hol a futónövény harsogása |
|
|
Szólítás
| s nem láthatom azt a követ se |
|
| tegnapjai épültek palotává |
|
|
Sóhaj
| a halál felé utazó szivemnek |
| hadd donghassam még s ujra még |
|
| de minden csak veled szép |
|
|
Megérkezés
| Vázam drámáját felmutatom |
| minden órát testemen konditok ki |
| galambrajként röpködtök körülötte |
|
| Az éjszakai arcom jön velem |
| s ez az útonlevés érkezés |
| Indiák híre mindig a kiáltás |
| a csend tengermorajlása utána |
|
|
A dallam
| Bordáim közti hangot hallgatok |
| naponta az egyszer-volt dallamot |
| zúgók kondulnak bele rokonok |
|
|