Echó

Kereshetsz én megfoghatatlan penge-kék levegő-falakban üvegen át izzó szemekben látóhatár a szürkületben jéggel bekötött vizek ajkán fa háncsa alatt rügynek alván napos csikó vesszőnyi csüdjén hajnal előtt tetőn a visszfény hetedhét berken köröm égen mindenütt mindig aki még nem felszín alatt jövet menet mikor mit hogy nincs rá ige mert sose voltam sose lettem csak éltem de meg sem születtem arc a kőben ki se faragtak szántatlanul hagytak agyagnak szálfák kara míg szél nem indul ciklon a föld oszlopain túl mennydörgés ha céltalan ődöng vermelésükben téli őnök hózivatar az óceánra szántalp első deret vigyázva szerkezettelen óra lapja hadd mutassak időt is újra járjak csupán mint nyomtató ló de indíthassak mást is utra Kurjants hát kedved sokszorozva mint tülökbe a völgyszorosba egyetlenegy szárny rebbenőben erdőt zúgass a levegőben záporeső zöld dobverése a kövek nyelvét bírd beszédre bár szeszélyből vagy unalomból szólíts töretlen vadonomból az űrbe simogatni ajzott kézzel rajzolj egy szelid arcot mintázz akár a puszta légbe szólíts engem egyszeri létre a léleknek adj végre testet gyönyörűséget sebeket a testnek mi csak vele eshet míg villám futja be a tájat míg delelőn a nap megállhat míg puskán a vad sorsa csattan míg feldobott kő mozdulatlan míg fényben a hal hasa csillan csak egy pillanat holtomiglan határt szabva a végtelennek csak egy szempárban megjelenjek csak egy kortyért a láz kirázzon csak egy percre őrizzem árnyam csak egy nyomot hagyjak az aljon aztán többé senki se lásson senki se halljon eltelhetnek évezredek a csend a csend feltámadásom