Eposz

A történet a nappal vadonában azt mondtam jöjjetek vegyétek harminc létemet A hajnal beiratlan Kötésig vízben állva cölöpöket imádtunk évekig szúrjunk most mérföldeket csizmaszárunkba mint kést Utamon a kövek kövek alszanak elszállni kész földünk nehezéke kacsáznak szelidítetlen vizen összebújnak mert egyre hidegebb lesz Mállanak porlanak s új arcokat farag a szél Csak a halál mulatságos az igazi a bordák sótartója S lábak indulni lendülők bokák pörgő palacknyaka csupasz talpak dobverői a jégen felpikkelyezett sarkak alapköve tengerjárók a sárban beh szép a vágy szomorusága Férfiak hallgatnak úgy női aktban mint kikötött hajóban átkelések És füttyszónál is sebesebben alattam iramlik az út fasoron át is mosolyog karnyújtásra egy-egy simogatás az ág-hegyen csak el ne múlj élet tenyészete Hazafelé ínyünkön a föld íze s a transzparens Minden nap szabad rablás De késve jön csak este a parancs a lámpás fejek mind kialszanak kő-arcomon csak az eső de már semmit sem ír rá