|
A lírai én: az esetleges, az anekdota, az impresszió önmagában érdektelen, magánügy. A
történések homokja alól ki kell bukkannia az igazság, a törvények kő-arcának. A költészet
tanúságtétel az emberről és színpadáról, az életről.
De a lírai vers nem regény vagy színmű, hogy teljes életdarabot mutasson be. A költő
néhány verssor erejéig megállítja a napot, hogy küzdelmét megvilágítsa. A verses beszéd ünnep,
lényeglátás és a szavak ünnepe. Az élet analógiáit kell megragadnia, töménynek, kifejezőnek és
asszociatívnak, a szokványostól különbözőnek kell lennie, hogy világokat állítson egymás mellé:
a valódit és a képzeletét.
Mégis a líra azzal érdemli meg nevét, hogy indulatot közvetít: ezért egyszeri és drámai
megnyilatkozás is.
A költészet mindig a személyes és az egyetemes kölcsönhatásából születik meg.
|