Üzenet a gyermekkorba

Lobogjatok országutak padok terek mint keszkenő lobogjatok Széthulltam bütykös darabokra meghalt az arc harmóniája széttört mosolyom íve ám torzóiban is él a szenvedés egem szemek mordálycsövébe néz Kérdezd zarándok tekintetemet az ég alatt a fák alatt tetők alatt mit lelhetett Jelenésre kész díszletek között a függőleges fájdalom kémlelve a napot április színei igyekezve a nászra a fény gyapjai lábamhoz juházva a lombok mint tüdőlebenyek remegése a lét örök légszomjára itélve s ha testünk alól kiszalad a föld mint sziklába fogódzni női névbe Király korunkban Gólya vidd a fiadat Most görnyedezni jégesőben még lélegző megjelölt test alatt Mint kanyarban úgy suhansz el pufók fej kifogyhatatlan díszszemlén a fák kezem nem tud kiinteni a képből engedjetek az üvegfalon át