Csend

A csend harangütése ébredéskor egyedül újra Mint szűk folyosókon a kivilágítatlan nappalokban segítségért tapogatódzom De aztán Galatea kezemben kalapáccsal formázgatva a derű szárnyait ezredévnél jobban szétroncsolom kő-könnyek arcodon Ez a béke feltámadatlan köveké az utazó boldogság törmeléke Nem fogod többé sorsomat nyúlánk combjaid körzőjébe venni a szemhatár margója alatt nem lép nyomomba senki Buborék öröm mi maradt belőle Egy altató és hálóingeden a csomagolópapír szemfedője