A vak szobrai

A viszontlátás reménye akár az ég alatt hajófüst bikanyála percről percre nő de vagyok ma már külön kontinens negyven felé járva s nyomban búcsúznom se vidít se fáj a szerelem iskola a magányra Ne kérkedj vágyam láva untalan jóságom csak magáról szónokolna s csalódásomhoz járok mint patakra lehűteni átforrósult agyam Formátlan lettél mint vak szobrai fintor se nemhogy rokon a modellel amit tapintok abban mind szivem ver agyag vagy nevemet kimondani