Egy táncosnőhöz

Kigyúlt a bölcső amelybe születtél de a ligetben szívem tengerész kintorna szólt s a társak vitorláztak tűzből riadva tengerük felé Ki ragadhatja most marokra csuklód ki rántja ki megpörkölt testedet a csontjaidért perlő elmulásból menedéket ki adhat még neked Csupán egyetlen egyszer még A kóló mámorában májusi fák alatt csapra verted a szíved szeretetlen szeretni kínáltad a húsodat az ajkaid cserepes árvaságát a keserű fegyelmet combodét bár nem lehettél vendég örömöm se szolgáltad volna mindünk gyönyörét A körmeink között lelj végre társra pusztulj inkább csak ne légy egyedül hátára vesz a test elszabadult ló s romlás elől romlásba menekül A színpadon forogva jobbra-balra osztogattad magad szeretetért a táncban lettél bárki szeretője fölizzó kit a láng még sosem ért Enyém voltál a szélé és a fáké a tömegé s nem voltál senkié kar nem fogott föl bár röpültél minden porcikádban a boldogság felé viaszkos arccal néztem tehetetlen a hús-magányban hogy kell küzdened s az elevenek panoptikumában megértettem hogy nem segíthetek