Vörösmarty

A boldogság és az öröm mint agyonhajszolt vadászebek karosszékednél elterültek hallottad lihegésüket soha többé a hályogos szem nem hajthat föl neked vadat öreg vadász zsákmánytalan jársz a vénség erdei alatt De koponyádat már kaparták türelmetlen ragadozók velőre vágytak vérre csontra s magunk elől nem rejt bozót Egy torok hördült mint a véreb mely végre a koncára lelt az lehetett talán Világos ahol egy nemzet térdepelt és nyüszítés követte félénk egy árva gazdátlan agár az volt már Laura vacogása sírod porló hantjainál S egy fogcsikorgás az Petőfi „Magad tépted le a babért” A kinyújtott kéz ing az űrben s nem nyúl ki senki jobbodért Ki volt aki a vihart hívta Vagy ő az kit vihar hivott Kikopott szolga Csongor újra fölveheted vándorbotod mert meghallottuk a kőműves vágyak emelte falakat ropogni a teremtést honnan az Isten kitörni akart