A fülemüléhez

Szegény vagy madár neked csak az éj az űr felel de süket mind ki a végzettel más nyelven perel mit tudhatod milyen hárfákon sír a kő a fa ha elsuhogtál róla a lomb özvegy bánata A hegy púpos gondjait zokogja a vízesés szótlan a szerelem de csontot érve rí a kés golyót fütyül a nemzet és álmában visszaszáll paraszt köténybe a baka fürtjében szegfüszál Dalolj dalom a dalról de sorsod csak akkor ért ha négerek közt éveket hallgattál ó fehér Megsejtheted mily dallamot kiált az áldozat ha mint a hal úsztál a világ nyomora alatt mint agyagbörtönben az őrült víz fedő alól hangok forrnak a mélyből hol az ember bujdokol s a szív döng rá ha Lót tűzlátó bálvány lányai ajkán a pille némaság vergődik szállani hajolj fölé a legszebb a csend is az én dalom só lánglila színén dúdol benne a fájdalom