Kórházi ágyon

Barátság szerelem messze barangol milyen messze veszendő armadád Míg a tavaszi éj a kert fölött forr piluláktól alélok és poroktól egy ujjal is kitapintja a doktor a bordáim közt növekvő halált Növények barmok a lét meredélyén egyetlenegyek ti is valljatok mit világít titkotokból a gyér fény Falnak fordulok semmit sem remélvén s halványulok sorsom kibomló éjén mint hajnalban a késő csillagok A kapurács kaptatóin a gyenge múló levél is árnyékot nevel Megszámozott vaságyamon heverve röpít a láz a törékeny dereglye szuroksötét és örvénylő vizekre vadvíz vadvíz melyet a vágy kever Álmomban mint a holdsarló dereng fel az ápolónő pajzán és kokott szemöldöke s míg kacarászva lebzsel az alorvosnál érte dúlt szivem ver Ó könyvek könyvek élő szerelemmel nem tölthetitek meg a napokat Homályos kertek csősze légy a gazdám taníts meg élni halálfélelem Könyörtelen csontujjaddal kopogj rám béresedre a virág szirma fogytán gyümölcs libeg tárva a csűr a magtár az aratás készül a földeken