Fakatona monológja

Roppant erdők vak mélyéből   vágott mesterem keze el nem múló nyomát   hordom testemen Színpadára aztán biztos   ujjal állitott ott élek és merek félek   játszom harcolok Fejem fölött elvonulnak   tarkán az egek színes csodák miket uram   maga készített Könnyű dróton kénye-kedve   forgat ügyesen Tán ő az is ki meggyújtja   egyszer kóc-szivem Néha fentről mennydörgés kél   zúg az égi had s én kirántom a vész ellen   bükkfa-kardomat