Fakatona monológja
| Roppant erdők vak mélyéből |
|
| Könnyű dróton kénye-kedve |
| Tán ő az is ki meggyújtja |
|
| Néha fentről mennydörgés kél |
| s én kirántom a vész ellen |
|
|
Angyalok honfoglalása
| Mint a halász a csengő-mellű harsány |
|
dalokra gyújtó asszonyok között |
| érdes kezével elmotoz a varsán |
|
kövérek-e már a háló-göbök |
| így pillantok mind mélyebbre magamban |
|
– a számban a múlt füstöl csöndesen – |
| terülő hálóm fényes ifjuság |
|
zengd el zengd el mit fogtál énnekem |
|
| Pontyot csukát-e nagy ollóju rákot |
|
Csak várok a síró eresz alatt |
| ki meg akartam enni a világot |
|
felröptetnek cikázó madarak |
| s lágy derűbe burkolódzó ajakkal |
|
köszönöm ha az éjek hívesek |
| ki-bejárnak bennem az angyalok |
|
mint málló házban a kőmívesek |
|
|
Gyermeki tücsöksirató
| Hálaadás mécsét gyújtom sírodra lobogni |
|
át örök éjjeleden mennyei kis hegedűs |
| Pöndörödött levelek ál-országába leszálltál |
|
durva sorompót vert már közibénk a halál |
| Könnyü nyarad tovatűnt mint pitypang pelyhe elillant |
|
mord tél jött csikorog sírodon a havas ág |
| Jő még új tavasz is de neked nem nyitnak a rétek |
|
nem süt a forró nap s ha dalod énekeled |
| erdő nem zúg rá nem csetteg a cinke |
|
vad gyökerek rácsán nyíl a világ tefeléd |
| Gyászol a jó nagyapó a szakállán könnye lecsordul |
|
csorba pipájában hamvad a sárga dohány |
| Gyászol a jó nagyanyó a mély bútól szeme felhős |
|
gyönge kezéből hull messze gurul a kötés |
| Pajtásod sirat a sűrű vadon őze a fáknál |
|
megtorpan s elhányt makkupakokba zokog |
| Gyászol a csöpp tündér derüs arcáról letörölte |
|
a bánat viaszos ujja a hajnali pírt |
| törten a fűbe alél s reggelre ha ébred alatta |
|
gyűrött fátyola és könnyes az erdei ágy |
|
Hulló hasábok
| Még ég a nyár de balta cseng |
| hasábfák száraz kis kezek |
| Már három napja szüntelen |
| mint nagyhatalmú úr előtt |
|
| Sűrű zajjal bár bennem is |
| könnyelmű rossz szegény vagyok |
|
| Nem gyűjtök rőzsét Kapumon |
| Ha majd az angyal száll felém |
|
|
A tihanyi révben
| Nyugosznak a kóbor hajók a dokkban |
| gyors felhők vitorláznak a tavon |
| az út zöld őrei borzongnak halkan |
| bólintva bölcsen és hallgatagon |
| Lágy fürtű nyár ölelsz-e mondd |
| csak holnap is még könnyűvérü kedves |
| A pillangó már szédülten csapong |
| a kert alján a tátottorku fagy les |
|
| Alszik a vízbe merült sajka rőfnyi |
| hínárszőrén süllő fickándozik |
| Tanúja a domb látta még kikötni |
| a herceget s látta Csokonait |
| ki a túlpartról a nyárfák tövén |
| engedte vijjogó panaszát erre |
| hol az ember békéjét várom én |
| alvó füvek mókusok közt heverve |
|
| Két sovány karját kitárta a holdra |
| az angyalok nyelvén siránkozott |
| reggelre már a csízek dalát fujta |
| és égi kedvvel nyakalta a bort |
| Mint viharra a rezgő levelek |
| emlékszik rá a tó a ház a szikla |
| ha ébred a szél Badacsony felett |
| az ő hangja búg a ködöt hasítva |
|
| „Hová tűnt tünde tested Lilla drága |
| hová ragadtak táncos lábaid |
| a fellázadt regéknek mely honába |
| milyen vadonnak járod berkeit |
| Ugy szomjaztál mint friss esőt a rét |
| szemeden át mohó fények futottak |
| aztán lezártad pillád függönyét |
| az apró tüzek más felé lobogtak |
|
| Te virág voltál s őszöd is leélted |
| hajad havát nem mossa el eső |
| gabonát nevel kerek fehér térded |
| szavaid árját eltömi a kő |
| De én még itt vígan mulatozom |
| s ha ajtómra az éber csillagfény ver |
| jobbomban egy tölggyel a dombokon |
| világ strázsája állok minden éjjel” |
|
|
Bál után
| Számra venni neved félek miként a parázstól |
| oltsd el lángjaidat hallgass meg mennyei pásztor |
| Dúvadak bűze émelyít s mit rámlakatoltál |
| és hol szállást adtál porlik döng az akol már |
|
| Hajnalban remegőn ha kifakulnak a báli fények |
| kertek alatt futnak szét a lányok s a legények |
| s vár szülöttére tördelve kezét az apja az anyja |
| így térek hozzád mindnyájunk apja meg anyja |
|
| Szépszavu égi regős ki tudod ha bál van ha tor van |
| mondd nekem ó mi hamis mulatságokba forogtam |
| révültebben akár az a hajdani tiszta |
| Fülledt dáridóknak poshad rajtam a piszka |
|
| A hó is megeredt láz végét járja a farsang |
| Messze mögöttem hirtelen kürtök szava harsan |
| megtörten futnék haza én is ám hol az erdő |
| és hol a kert a patak bozótos partja a rejtő |
|
| Mint aki fuldoklik tépném le párja sincsen |
| ritka szalagjaim álarcom s más tarka göncöm |
| pőrén bár mint egyszer az első éjjelen álltam |
| úgy álljak bátran tisztulva az ég viharában |
|
| Ujjongón húzták de kidőltek már a cigányok |
| meggyúltak s ocsudó szélre kialudtak a lángok |
| nem rebbennek öröktől volt fáklyák csak égten égnek |
| jelzik a gyomvert keskeny utat amin hazatérjek |
|
|
|