Lót történetéből

Mögöttem szülővárosom mint a kemence füstje a gyermekkéz kinyúlik ott de nem hull bele gyürke Fölöttünk vastraverzek csüggtek torz cseppkövek barlangi éjszakánkban sem álmodtunk ilyet E házban vígadt Sodoma itt hatszáz lánya táncolt a fal szemérmes ujjain kandikál a sovány hold Mint a marokkó-pálcikák gerendák könnyü csokra elernyedt az a kéz mely sorsunk marokra fogta Szálltak fekete madarak szárnyuk elfödte a napot az egünk csupa csőr a csőrből kén zuhog Úgy elnehezült a szivem mint akit hátizsák nyom mikor elhagyva otthonát átsurran egy határon A hegyre menekültem de nyugtom nem találtam oldozzatok föl angyalok a hegyen is hazám van És folyton hátrafordulok hőségtől áll a levegő s a szemem csupa só s az arcom puszta kő