Három egyfelvonásos opera (terve), énekesek nélkül^*

Kocsis Zoltánnak

ELSŐ KÉP: Csillárok fényében kör alakú, barokk előcsarnok, csukott, hófehérre lakkozott szárnyas ajtókkal. A szárnyas ajtók előtt gyerekek egyenetlen csoportja. Kopogtatnak, hallgatóznak; kopogtatnak, hallgatóznak, dörömbölnek. (A sorrend szabadon váltakozhat.)

MÁSODIK KÉP: A helyszín ugyanaz, de most rongyokba csavart aggastyánok dörömbölnek, kopogtatnak és hallgatóznak. (A sorrend most is szabadon ismétlődhet és váltakozhat.)

HARMADIK KÉP: A helyszín változatlan, de most senki se áll a csukott szárnyas ajtókban. Először hallgatást (hallgatózást), majd kopogtatást, végül dörömbölést hallunk, váltakozó csöndekkel és ritmusokkal, de most már bentről kifelé, hol a kétségbeesés brutalitásával döngetik a láthatatlan kezek a csukott ajtókat, a kétségbeesés zeneiségével, hirtelen szüneteivel és hosszú várakozásaival, hol meg szinte mozarti játékossággal, merő gyönyörűségből.

ELSŐ KÉP: Üres terem, közepén, az előredőlt asztallapon makettszerű talpas poharak. Az asztal körül manökenek filckalapban. Mögöttük frakkos férfiak ingmelle foszforeszkál. Senki se mozdul, nyúl a poharáért. Egyedül a férfiak keze jár föl-alá a kezükben égő cigarettával.

Inni csupán az asztalfőn ülő kopasz úr iszik szünet nélkül. Csukott szárnyas ajtó mellől frakkos inas tölt kimérten, szalvétába csavart üvegből a poharába. A kopasz fej alacsonyan rácsusszan az asztallapra.

Ekkor – hevesen és puhán – a szárnyas ajtó magától kinyílik, s a szomszédos szobában megjelenik egy lány (egy lény?), hálóingben és kifűzött bakancsban. Az asztali lámpa fényében mintegy kettészelve áll: hálóingének alsó része, szétvetett lába és bakancsa élesen kivilágítva, míg lényének felső része csak alig látható. Az asztallapnak támaszkodva áll, míg egy öreg komorna sietősen rá nem vágja a szárnyas ajtót.

MÁSODIK KÉP: Az egyik manöken hálószobája. Csupa fagylaltszínű puhaság. A lány ovális tükre előtt ülve, hosszan és gondosan lemossa arcát. Föláll, hálóköntöse mögül előtűnik vértelen teste. Hanyatt dől ágyán, terhes parókáját földre dobva kopaszra beretvált fejéről. Halántékát, mint egy villanyolló két ága, két vézna karja közé fogja. Lassan, kényszeresen himbálódzni kezd, majd alig hallható nyüszítés, szaggatott kiáltás, majd végül egyenletes üvöltés tölti be a szobát.

ELSŐ KÉP: Üres, garázsszerű terem. A vasvázas tető üvegében finom fémszálak. A kiállított tárgy: egy hatalmas műanyag szikla. A helység zsúfolva, főként fiatalokkal. Láthatóan mindenki magába mélyedve áll. Elsőnek egy szemüveges diáklány lép a sziklához, letör belőle egy darabot és távozik. Példáját sorjában és fegyelmezetten az egész terem követi mindaddig, amíg a helység kiürül, s a sziklából egyetlen darabka se marad. Közben a darabkáról darabkára lebontott szikla mögül először egy lehajtott ősz fej, majd egy szemüveg, végül két hosszú kötőtű, s egy hosszan lefutó rózsaszín sál tűnik elő: a teremőrnő.

A háttérben csukott szárnyas ajtó.

MÁSODIK KÉP: A teremőrnő most a csukott ajtó mellett ül és kötöget. Puhán kinyílik a szárnyas ajtó. Hálóingben, az asztalra támaszkodva ott áll a bakancsos lány.

A színpadot először lokalizálhatatlan nyüszítés, majd darabos kiáltások és végül egyenletes sikoltás tölti be. A teremőrnő leteszi a kötést, előrejön, és kétfelől behúzza a függönyt. A kiáltás lassan elhal, majd kiköltözik a nézőtérre. Először emelkedő nyüszítés, majd szaggatott kiáltások, végül kibírhatatlan üvöltés hallható.

Csönd.

HARMADIK KÉP: Utoljára fut föl a függöny. Kör alakú barokk előcsarnok, de most egyetlen csillár se ég. Helyettük libériás inasok a csukott szárnyas ajtók közt és kétoldalt leereszkedő lépcsősoron, kezükben sokágú, fénybe borult gyertyatartóval.