Egy színházi este^*

– A Győri Kisfaludy Színház Kamaraszínházában, vagyis a volt színházépületben a múlt héten mutatták be és azóta is folyamatosan játsszák Szép Ernő Patika című színművét. A darabot a közönség által filmrendezőként ismert és számon tartott Maár Gyula rendezte, a főszerepet Törőcsik Mari Kossuth-díjas játssza. A két művészhez Pilinszky János költőt hosszú évek óta tartó barátság köti.^* Eljött hát a Patika győri premierjére is.

– Furcsa módon elég későn ismertem meg Szép Ernőt mint drámaírót. Szép Ernő szerintem nem az egyik legnagyobb magyar drámaíró: a század egyik legnagyobb drámaírója. Ugyanakkor borzasztóan naiv lélek lehetett, és áldottan ügyetlen is – tudniillik a Patika minden lehet, számos szálon fut. Gondold meg, hogy az első felvonás valami tökéletesen más; különben ezt később tudtam meg, a Maár Gyuszi találmánya volt, hogy a cigányok végül maguknak játszanak. De ez benne van a Szép Ernőben, tudod? És ahogy a cselló egyedül maradt, a darab be volt fejezve. A második felvonás egy új darab volt. Gyönyörűnek találom a befejezést…

– Ez egy vízió tulajdonképpen…

– Igen… Gyuszi mondott egy nagyon érdekeset: a drámatörténet elkezdődhet naturalista kártyapartival, és lassan elmegy, ha akarod, Felliniig. Szóval a Szép Ernőben épp az a nagyszerű, hogy ezek az állandó szabadon maradó szálak, amiket nem is nagyon igyekezett elkötni, lassan egységgé váltak.

– Pontosan ezek a szertefutó szálak adnak a rendezőnek lehetőséget arra, hogy saját fantáziája és alkotó egyénisége révén alkosson egy színházi estét, színházi egységet. No most, ez hogy tetszett? És itt már a színészek játéka is…

– Hibátlan együttes lett. Én nem figyeltem a közönséget, a darabban voltam benne, az előadásban. És én Magyarországon ilyen előadást – hát – talán egy-kettőt láttam. Végül is nem tudod halálpontosan, hol kezdődik és hol végződik az író, hol kezdődik és hol végződik a színész, és hol kezdődik és hol végződik a rendező. No de minek… Hát minek is tudni…

– Nem lehet egyik napról a másikra helyretenni ezt az előadást. Sokan fogják vitatni, sokan dicsérni, egy biztos: az együttes munkáját és a rendezést maradéktalanul elismerés illeti.

– Nézd, én minderre a következőt tudnám mondani: Kocsis Zolival együtt hallgattam Richtert, s amikor kimentünk, azt mondta: kétszer bakizott. Hát ezt rajta kívül – és talán Fournier-n kívül, aki szintén jelen volt –, azt hiszem, senki sem hallotta. Utána tanúja voltam a kettőjük közötti beszélgetésnek, ahol Zoli kifejtette, hogy ha Magyarországon legközelebb koncertet ad, akkor ne a Zeneakadémián adja, mert ott nagyon rossz a közönség, és nagyon rossz az akusztika, hanem a makói filmszínházban. Richter a noteszébe fel is írta. Elhitte. Tehát ilyen értelemben tökéletes előadás, tökéletes összhang, hála istennek, nincs is. Én nem szeretem például a stúdiófelvételeket. Régimódi vagyok, a koncertfölvételeket szeretem. Szeretem, amikor köhögnek, szeretem, amikor a székek megzördülnek stb., stb. Mindenesetre Szép Ernő, a rendezés, a színészek, Törőcsík fantasztikus alakítása, az együttes teljes értékű együttműködése, jelenléte, zárt áramköre számomra esemény volt, amennyiben a művészet esemény. Számomra ugyanis nem az utolsó szó a művészet, sajnos, mert ha nagyon fáj a fogam, akkor Bachot se tudok hallgatni; ez különben elég botrányos az életünkben, de így van. Tehát ha mindezt beszámítom, akkor nem sajnálom, hogy 40 fokos lázzal jöttem le megnézni ezt az előadást.