Egy hajdani felolvasóesten*

(Hódmezővásárhely, 1947)
(Zoltán Péter)

Pilinszky: Emlékszem, Vásárhelyen együtt voltunk, Erzsébet, és ott a mi nemzedékünk verseit mondta, s többek között egy prózai részletet Eötvös Falu jegyzőjéből, aminek nagyon nagy sikere volt. Talán elmondhatná ezt?

 

Palotai Erzsi*: Nem csak Hódmezővásárhelyen mondtam én azt el, biztos ütőszám volt ez A falu jegyzőjének a részlete. Elmondtam én ezt Pápán, Szegeden, Debrecenben, ahol lehetett. De el kell mondanom azt, hogy úgy szavalni, ahogy maga szavalta akkor a Harbachot…

 

Pilinszky: Na?!

 

Palotai Erzsi: Felejthetetlen marad nekem, hadd mondjam ezt el magának. Akkor is megmondtam, de most huszonhét évi távolságból hadd mondjam el ismét, csodálatos volt.

 

Zoltán Péter: Hát szerencsésen provokálták egymást az emlékezésben, tehát a szó most Pilinszky Jánosé.

 

Pilinszky: Hát én nem tudom, mivel kezdjem? Az emlékeimmel, az akkori emlékeimmel? Erzsébet volt ott, akkor Nemes Nagy Ágnesre emlékszem, Gyárfásra, Mándy Iván, Szabó Magda, Rába Gyuri és én. Az estet külön élménnyé tette valamennyiünk számára [,hogy] Németh László ott tanított akkor Hódmezővásárhelyen és eljött az estünkre, és tulajdonképpen ott ismertem meg őt.* S akkor meg is hívott magához egy-két napra, s elvitt az iskolájába, az egyik osztályba felolvasni, és bemutatott mint egzisztencialista költőt. Én akkor hallottam először, hogy egzisztencializmus létezik, már[mint] az irodalomban. Ezekre emlékszem… Nagyon szép este volt, sokan voltak, azt hiszem, jól sikerült.

 

Zoltán Péter: Hadd emlékeztessek még valamire, helyesebben hadd kapaszkodjak bele abba, amit Palotai Erzsi mondott, hogy neki tetszett, és gondolom a közönségnek is tetszett Harbach-versed. Ha talán lehetne ezt még egyszer hallani…

 

Pilinszky: Hát igen, azóta elmondtam ezt néhányszor, és azért elég messze van már ez a vers, úgyhogy most biztos nem tudom úgy elmondani már. Akkor ez ugye friss élmény volt, akkor írtam.*

(Elmondja a Harbach 1944 c. verset.)

 

(Hangfelvétel; Magyar Rádió, 1975. január 3.)

[ Digitális Irodalmi Akadémia ]