Karácsony^*

A karácsony szigorúan véve egy-két, mondjuk három nap. Ez egy nagyon nagy téma… egy kultúra ünnepteremtő ereje. Ugyanakkor azt is hozzá kell tennem, hogy a karácsonyban valami olyasmi inkarnálódik, ami sokkal messzebb kisugárzik. Gondolok Dosztojevszkij néhány oldalára, gondolok Tolsztojra, gondolok olyan szembetűnő dologra, mint Dickens regényei. Előveszem a nagy Brehmet például: félelemmel tölt el az a furcsa állatvilág, amivel ott találkozom, és ugyanakkor részben egy Szentivánéji éjszakán érzem magam és részben valami karácsonyi hangulatban. Részben nyugtalanító és ugyanakkor valami csodálatosan megnyugtató, olyan mint a gyerekkori képzelet.

Énnekem is van egy személyes karácsonyom, ami pici része az örök karácsonynak. S ez pontosan életem első szerelme. Most kezdek írni erről az első szerelmemről. Én ötéves voltam, a lány tizenhat, kinőtte egy kicsit a ruháját^*. Sokat söpört a kertben havat, leveleket, ezt-azt; kicsit mindig ki volt cserepesedve a keze. Sokszor ültünk egy padon, egymás kezét fogva. – Szerelem, gyerekkor, karácsony… Nekem tulajdonképpen egy kicsit túlméretezett lánykéz, amit kicsípett a hideg, s egy kicsit kilóg a ruhaujjból.