Költőtalálkozó, London, 1969^*

Nagy-Britannia művészeti tanácsa, az Arts Council 1961 óta Londonban kétévenként költőtalálkozót rendez. A biennálékra a világ minden részéből meghívják a kortárs költészet jelentős képviselőit. Az idén ötödször volt a Piccadilly téren lévő székház a szervezés nyüzsgő központja. A július 11-től 14-ig^* tartó költőtalálkozóról hazatért Pilinszky János az öröm hangján számolt be angliai látogatásáról, a szinte észrevétlen, s mégis gördülékeny rendezésről, a fesztivál kötöttségektől s formalitásoktól mentes légköréről.

Nem konferencia vagy kongresszus volt ez, hanem a meghívott költők négy estére elosztott felolvasóestje. A versek javarészt angol nyelven hangzottak el, csupán a három kelet-európai meghívott (Miroslav Holub, Vasko Popa és Pilinszky János) verseinek tolmácsolása volt kétnyelvű.

 

– Hol tartották a költői esteket, s milyen volt a hallgatóság részvétele?

– Az estekre London szívében került sor, a Queen Elisabeth Hallban. Ez a terem London egyik legnagyobb előadóterme, kétezer ember befogadására alkalmas. A széksorokat a közönség általában háromnegyedrészt, a befejező esten viszont színültig megtöltötte.

A rendezés legfőbb érdeme a fesztelenség volt. Nem hangzott el bevezető, fotóriporterek se zavarták az előadókat. Nagy élményem volt a hallgatóság kritikájának, figyelmének differenciáltsága, ami a viharos tapstól a néma tartózkodásig terjedt, s nemcsak költőnként, hanem szinte versenként változott, hullámzott.

– Kinek a tolmácsolásában hangzottak el versei?

– A nyersfordítás munkáját Siklós Péter végezte, a műfordítást Ted Hughes, a kitűnő angol költő, aki egyúttal a fesztivál állandó igazgatója is. Angolul verseimet egyenként előbb Patrick Garland rendező és a fesztivál társigazgatója mondta el. Így a közönség előbb az angol fordítást hallotta, s utána a verset magyarul – tőlem. Ez a módszer, úgy érzem, kitűnően bevált.

– Milyen verseit mondta el?

– Mindkét esten öt-öt verset, 11-én a Ravensbrücki passió, a Harbach 1944, az Impromptu, A szerelem sivataga és az Introitusz, 13-án a Félmúlt, A hóhér naplójából, a Francia fogoly, a Jelenések és a Téli ég alatt címűeket.

– Hozott-e a fesztivál új felismeréseket?

– Igen, bár ezekről még nagyon nehéz véglegeset mondanom. Bizonytalan vagyok még a megfogalmazásban, de szinte kételytelen az élmény valódiságát illetően. Kontinentális találkozók után először vettem részt egy olyan fölolvasóesten, ahol lényegében különböző földrészek voltak képviselve. Később erről többekkel is beszélgettem. Költők és kritikusok közt közös és kölcsönös volt az a vélemény, hogy a mai világlírának három elemi tartománya van: az egyik az amerikai, a másik a kelet-európai, a harmadik a színes világ költészete.

Amerikáét szinte korlátlan távlatai, a színesek költészetét a forrásközelség, Kelet-Európáét viszont a mélyrétegek tapasztalata ihleti. Mindhárom számára azonban közösen adott a bonyolult intellektuális problémáknak is direkt, szinte tárgyias megragadása. A direktségnek ez a minél szélesebb övezete, lehetősége minden időben perdöntő lehet egy-egy irodalom autentikusságát illetően. Gondoljunk csak a múlt század nagy orosz íróira vagy a jelenkor amerikai prózájára. Ehhez a direkt lehetőséghez viszonyítva, innét Londonból a szigorúan vett kontinensi lírát kissé szürkének és másodlagosnak éreztem.

– Felsorolná a résztvevőket?

– A tizenegy résztvevő közül öt volt amerikai. Audent nem kell bemutatnom. Az új nemzedéket Robert Bly és Robert Creeley képviselte, Ogden Nash az angolszász lírában otthonos iróniát, az intellektuális lírát Anthony Hecht. A színes világot két nyugat-indiai költő: Derek Walcott és Edward Brathwaite, Kelet-Európát a cseh Miroslav Holub, a jugoszláv Vasko Popa és jómagam. A hagyományt az írek öreg költője, a hetvenhárom éves Austin Clarke szólaltatta meg.

– A megjelent költők közül kit érzett a legmegkapóbbnak?

– Egy színes költőt: Brathwaite-ot és az új amerikai generáció egyik reprezentánsát, Robert Creeleyt, a Black Mountain Review szerkesztőjét. Creeley műsoron kívül lépett fel. Guatemalában él, és Ogden Nash bevallottan azért jött át Amerikából, hogy őt meghallgathassa. És valóban – talán még soha nem hallottam ilyen intenzív, szuggesztív versmondást, ami valóban a vers pőre lényegét közvetíti, s semmi köze nincs semmiféle színészkedéshez.

– Marad-e irodalmi nyoma ennek az élményekben dús fesztiválnak?

– Tudtommal a fesztivál teljes anyagát a BBC hangszalagra vette, s ebből egy 6-8 lemezből álló válogatás készül.^* Itt jegyezném meg, hogy épp az angol és az amerikai lírában erősen érezhető törekvés, hogy a költészet kilépjen a könyvbeliség határai közül. A másik, amit megemlítenék, hogy a Penguin Kiadó 1970-ben válogatott kötetet kíván megjelentetni tőlem.^*