Levél az „egységről”Az Evangéliumban Jézus újra és újra az „egységről” beszél, az egységről, amiben szívünk megnyugodhat, megértésünk kinyújtózhat, és éhségünk jóllakhat végre. Ez az egység azonban jézusi egység. Hozzá viszonyítva minden más egység valamelyest szűkösebb, akár madárnak a kalitka. A jézusi egység alapvetően szabad; találkozás az abszolút intelligenciával, ellenállhatatlan szeretettel. Ennek nem ellentétpárja, csupán a papíron: a világ szenvedélyes lebontása, a semmi kísértése és megkívánása. Azt értem, hogy a „papíron”, vagyis a fikciók szintjén, hiszen a Kísértő egyben a „fikció fejedelme” is. Amit legvégül fölkínál: egyfajta semmi, talán maga az abszolút semmi, az isteni egység visszája. A két egység úgy esik egybe, mint a Biblia híres mondata: „Legyetek olyanok, mint az Isten.” Látszatra ugyanez volt az ördög biztató szava a paradicsomban, s ugyanez Jézusé, amikor Isten tökéletességét állította elibénk elérendő példaképpen. Mégis: a két „azonos” mondat közt elképzelhetetlen szakadék tátong. Az egyik: meghívás a gőgre a másik a tökéletes alázatra. A kísértő hangsúlya fűt-fát ígér. A jézusi változat: az Atya alázatára hivatkozik, amikor tökéletességéről beszél. „Legyetek tökéletesek, mint a ti mennyei Atyátok is tökéletes.” S közvetlen ezután az Atya tökéletességét nem azzal definiálja, hogy erős, tiszta, mindentudó, még csak azzal sem, hogy jó. Egyszerűen azzal, hogy az Atya szeretete egyaránt süt jókra és gonoszokra. Sokak száján kicsúszhat: de hát ez igazságtalan vagy egyszerűen szenvtelen, már-már anarchikus szeretet! Holott épp az ellenkezője: színtiszta kegyelem, irgalom, és alázat. A valódi, az isteni fogantatású szeretet előtt minden egyéb eltörpül és elnémul, kivéve az alázatot, mely különben még annyira sem jut szóhoz a világban, mint az igazság, vagy a jóság. Holott az alázat nemhogy az ítélkezést, de még a panaszt sem ismeri. Mégis a szeretet szinte egyedül biztos ismertetőjele: egyként süt jókra és gonoszakra. A kegyelem csak ingyenes tud lenni, akár a szeretet, ingyenes, vagyis alázatos. Épp ezért az alázat ama kivételes erény, amit lehetetlen mímelni. Aki megpróbálja, pillanatokon belül elveszti fejét, belefárad szíve-lelke hamis tartásába. Pedig az alázat második ismérve épp az, hogy folyamatos, talán minden más erénynél folyamatosabb.
(Új Ember, 1979. szeptember 2.) |