A szentekről

Az életszentséget még a zsenialitásnál is nehezebb fölismerni. A Szent földelt antenna, s szinte tökéletes észrevétlenséggel hat környezetére. Hasonló a csillagokhoz, miknek hálója fönntartja földünket, de ugyanakkor ők maguk szerényen és szinte erőtlenül pislákolnak égboltunkon, a távolság jóvoltából. A Szenteknél egyedül a rejtezkedő Isten tűnik szelídebbnek látszólagos névtelenségében és véghetetlen gyöngédségében.

A tehetséges emberek sokszor megzavarják környezetüket, jelenlétük kihívást jelent, erejük lebilincselő. Tehetségüket nem „földelik”. Egyedül a szentek képesek megszelídíteni erejüket, sugárzásukat. Ezért oly nehéz fölismerni őket, ami különben nem is fontos, s amire ők maguk nem is tartanak igényt. Sose „személyes súlyukkal” kívánnak hatni, hanem az igazság és a szeretet jótékony és személyüktől lényegében független közvetítésével.

És mégis: a szentek jelenlétének észrevétlensége a legfőbb erő és legáldásosabb realitás közöttünk egy olyan korban, ami a publikálás, a fölülkerekedés, az erőtöbblet és önmutogatás meddő káprázatában él. Igen, ebben morzsolódunk fel, miközben szívünk mélyén magunk is tudjuk, hogy a megváltást egyedül a szentek publikálatlan életétől, észrevétlen erejétől, elnémíthatatlan csendjétől és igazságtól csendes jelenlététől, példájától és kifogyhatatlan – mert egyedül valódi – ajándékától várhatjuk.