Nádasdi Éva verseiről

Nádasdi Éva verseinek egészen különös a belső mozgása. Soraiban a vakító erejű evidenciák tétova gesztusokkal keverednek, mintha egy eleve félénk és végképp megfélemlített kéz tapogatná élete és léte vakírását, megfejtésre váró betűit. Innét e költészet tétovaságában is meggyőző hitelessége, s a megtalált érvényességek keserűségükben is boldogan sugárzó bizonyossága. Kényes egyensúly az övé: versei szövetében a véletlen teremti a törvényt, a félelem a vakmerést, a fáradtság a kitartást, az elcsukló hang a vezérdallamot. Üzenetük valahogy úgy alakul, ahogy a szellemidéző ujja alatt vándorló ezüstpénz: betűről betűre haladva fűzi egybe szaggatottan, mégis ellenállhatatlanul az alig összefüggő, mégis szétszakíthatatlan mondatokat és szavakat. A kéz egy gyermeké, de a hang sokat próbált szívre vall.

A fiatal magyar líra kivételesen hiteles, tiszta hangú lírikusa Nádasdi Éva. Didergésből és porladásból formált versei erősen állnak, ahogy a gyerekkor homokbuckái se omlanak le soha.

 

Jegyzet