Csak?

Egy amerikai indiánról olvastam, hogy őrültnek tartja a fehéreket. Mikor megkérdezték, miért, röviden úgy válaszolt: „Mivel csak a fejükkel gondolkodnak.”

A vád érdekes, de szerencsére mégse igaz. Elég a művészekre gondolnunk, akik mindig egész testükkel és egész lényükkel „gondolkodnak”, ahogy a fizikai munkában is – ilyen vagy olyan arányban – egész testünk, egész lényünk közreműködik.

Érdemes megfigyelnünk azoknak arcát (tartását, gesztusait), akik életüket odaadó fizikai munkában töltötték el. Lényükből ugyanaz a szépség sugárzik, mint amit az úgynevezett szellemi munka hagy maga után. S ez az igazság fordítva is érvényes. A valódi, egész lényünket igénybe vevő szellemi munka ugyanúgy „kifaragja” egy-egy gondolkodó alakját, mint egy dolgos parasztét, munkásét vagy tengerészét.

A fizikai, a nehéz testi munkáról, mint magasrendű megismerési formáról, kevesen és keveset írtak. Pedig még a legtisztább vallásos aktus, az önfeláldozás jegyei is maradéktalanul jelen vannak és hatnak benne. De talán még inkább áll ez a vallásos, az imádkozó emberre. Ő is egész lényével, egész egzisztenciájával, s ne féljünk a szótól, egész testével vallásos, egész testével „gondolkodik” és imádkozik.

Arra, aki csak az agyával gondolkodik, Chesterton mondta ki a legtalálóbb ítéletet. „Őrült az, aki mindenét elvesztette, kivéve az eszét.” Az európai gondolkodásnak és gyakorlatnak ezt a tendenciáját azonban bátran nevezhetjük a gondolat elárulásának.

A kritikus indiánnak igaza volt hát, meg nem is. Mivel olykor valóban úgy hat egy-egy ember közülünk, mintha egyedül a fejével gondolkodna, avagy kizárólag a testével dolgozna. De ez a jelenség ma is inkább csak látszat. Fölszíni jelenség. A mélyben sokkal többen dolgoznak, gondolkodnak és imádkoznak lényük töretlen egészével, mint azt bizonyos jelenségek remélni engednék.

Minden valódi munka és cselekvés egyúttal gondolkodás is, és minden igazi gondolkodás alapvetően cselekedet. És ezt az egységet még csak nem is kell megszervezni, csupán elárulni lehet.