Útinapló

A Contrescarpe-tér közelében lakom. Csodálatos kis tér ez, Párizs egyik legvédettebb zuga. Igaz, Párizsra jellemző, hogy a nagy sugárutak és körutak tőszomszédságában megannyi kisváros bújik meg, de még ezek közül is Contrescarpe és vidéke egyike a legvédettebbeknek. Házait mintha Utrillo pingálta volna, hasonlóan ahhoz a két-három tussal megrajzolt fához, melyeknek ágas-bogas jelentését az ember – a napon ülve –, akár egy álomét, kifogyhatatlanul megfejti és elfelejti.

Az idő rohama itt lelassul; afféle vidéki idő. A tér közepén kis sziget, öt-hat clochard állandó tanyája. Öt-hat férfi, rongyként elnyúlva a napon, álmában is szorongatva az örökös borosüveget. Aztán az élettelen kupac megmozdul, s egy imbolygó árnyék kiválik a többi közül, végigvonul a napos kávéházi terasz előtt; cigarettát kér vagy egy frankot. Szóról szóra úgy, ahogy a környék kutyái könyörgik el a kávézóktól a visszamaradt kockacukrot.

Persze, a kis tér életét mégse ezek a szakadatlan alkoholmámorban élő emberek – ezek a mindörökre érzéstelenített sebek – jellemzik igazán. Inkább a délies lüktetés, kutyák-macskák-emberek színpompás együttese. Egy magyar kisváros főtere, beoltva egy vándorcirkusz kellékeivel.

 

*

 

Jugoszláv kiállítás a Grand Palais-ban. Az anyag valóban káprázatos. Kezdődik a neolitkorszak szobraival, az európai szobrászat legősibb emlékeivel. Halászok munkái a gyönyörű halemberfejek, amelyek egyszerre idézik a víz és az ember életét olyan kozmikus összefüggésben, amihez foghatót azóta is csak a legnagyobbaknak sikerült kifejezniük.

A kiállítás tengelyében azonban a szerbhorvát egyházművészet áll, lenyűgöző erejű és szépségű feszületeivel, freskóival és ikonjaival. Ezt a „hangsúlyt” különben már a bejárat előtti pázsiton elhelyezett bogumil sírkövek előre jelzik. A későbbi anyag valamivel gyengébb, s a moderneknél nemegyszer zavar az ismétlésnek ható idegen befolyás.

Párizsban lassan nyár van. S épp amikor e sorokat írom, látom a férfiakon, odakint az utcán, hogy már a kiskabát is terhes. Délután 3 óra; a turisták lehunyt szemmel követik a nap útját végig a Saint-Germain-des-Prés teraszain. Egy-két napig ez a legnagyobb „szenzáció”: a csalhatatlan nyári verőfény, mely valósággal „betört” a városba, elhomályosítva a kirakatok minden pompáját, a plakátok minden „ígéretét”.

 

Jegyzet