Rónay György: A tenger pántlikáiMilyen nehéz kívülről – akár a legodaadóbb figyelemmel is – egy igaz költő útját (amíg úton van) áttekinteni. Rónay Györgyben mindig a vallomás lankadatlan kedvét, gazdagodásának szinte növényi egyenletességét, szívós kontinuitását csodáltam és értékeltem a legtöbbre. Adott témáinak körkörös gazdagodását, mit élete emelkedő szerpentinútjáról vissza-visszapillantva egy nagy stílusművész kifogyhatatlan biztonságával hűségesen, versről versre és kötetről kötetre föltérképezett, begyűjtött, megragadott. Igaz, új kötete ennek az egyenletes gazdagodásnak is méltó folytatása, de ami valóban meglep és szíven üt új verseiben: valamiféle – ma még nehezen definiálható – tépettség, zavar, a lélek végső mezítelenségi fokának fölsejlése a stiláris biztonság simább és fényesebb felületei mögött. Sebek ezek, valódi sebek, mik csak olykor lényegülnek át fénylő stigmákká. Az öregkor kínos-keserves szembesülése venné már kezdetét e versek „előéletében”? Úgy érzem igen. A versek – bizonyos értelemben – egyszerre lassabbak és gyorsabbak is a valóságos életnél. Sose válnak le arról, amit mi már hátunk mögött hagytunk, s mindig megelőznek abban, ami még hátravan számunkra. Ezt nevezném a költészet „előéletének”. Nos: A tenger pántlikái-nak előélete egy váratlanul mezítelen, sokrétű és zaklatott költőt ígér – a végső szembesülés drámájával. Ha nem csal szemem, e fölsejlő mutáció lesz valamikor e kötet legfőbb jelentése, jelzése, értelme és értéke. E hirtelen föltáruló „mélypontok”: a megtorpant stílus és az elakadt „szufla”, a költői „mozdulat” e váratlan görcsei-sebei, hördülései. Ugyanakkor van néhány (néhány „félkész”) darabja a kötetnek, miket „kívülről” ma még nagyon nehéz a Rónay-líra egészében elhelyezni. Ezek a versek (pl. Belgyógyászat) mintha még kiegészítésre, további környezetre várnának. Beteljesülés, ígéret és kérdéses kísérlet váltja egymást Rónay rendkívül gazdag kötetének lapjain. Kell és lehet több ennél egy új kötet ajándéka – a végjátszma küszöbén, a költészet „előlegezett” idejében?
(Új Ember, 1969. április 13.) |