Glossza egy glosszáról

Rövid írás jelent meg az Ifjúsági Magazinban, Ki volt Jézus Krisztus? címmel. A szerző két dolgot állapít meg teljes határozottsággal. Az egyik, hogy Jézusról nincs történetírói feljegyzésünk, hiszen „a Jézus életét elbeszélő evangéliumokat a legnagyobb jóindulattal sem fogadhatjuk el hiteles történelmi forrásnak” – írja a cikkíró, nem hagyva semmi kétséget afelől, hogy az evangéliumokat az emberi naivitás szüleményének tekinti. A másik a cikk zárómondata, végkövetkeztetése: „Egyet mindenesetre bizonyossággal állíthatunk: akármilyen eredményeket is hoz majd a tudós kutatómunka, az alapvető tételben nem jelent változást – az embernél magasabb rendű lény soha nem létezett!”

A cikk e két megállapítására szeretnék kitérni. Ami az elsőt illeti, az Evangélium nem naiv történetírói alkotás – mivel egyáltalán nem kíván az lenni, a szónak se iskolás, se tudós értelmében. A realitás, amit megfogalmaz és hírül ad, nem kevesebb, mint Isten megtestesülésének a csodája és legfőbb realitása (ahogy egy Szophoklész-dráma is, akár élő, akár mitikus alakról szól is, tárgya szerint mindig és kizárólag az emberi sors egy darabjának megragadása). Erre a föladatra minden történetíró tolla elégtelen lett volna. A naivnak tűnő könyvecske azonban képes volt „befogni” és közvetíteni Isten megtestesülésének mindent fölülmúló valóságát. Hogy ez így van, az viszont már világosan kitűnik akár az elmúlt kétezer esztendő emberi történetéből is. E fölülmúlhatatlanul „naiv” írás Dantétól Kierkegaard-ig, Shakespeare-től Bachig, Calderóntól Dosztojevszkijig és Tolsztojig hatott, tartotta nagyszerű mozgásban az emberi szellemet és történetet, meghaladva minden tudós följegyzés erejét. Hogyan és miért? Ez itt az egyedül reális kérdés – minden egyéb csupán e kérdés ügyes vagy naiv megkerülése.

A másik mondat, a cikk másik mondata, hogy embernél magasabb rendű lény soha nem létezett volna. Az Evangélium nem is mond többet, mint hogy Isten emberré lett, megtestesült. De a kor történetírói, legszemfülesebb riporterei se vették észre. Valószínűleg azok is olyanok voltak, mint a maiak. Mindenütt ott voltak, mindenütt, kivéve a legfontosabbat, az egyetlent, amiért érdemes lett volna mind a többiről lekésniük. De hát ez így volt mindig. A nagy dolgok „hibásak” bennünk: mivel azok mindig rejtezkedők, s egyedül mélységükkel ejtik később zavarba, örökös zavarba a világot.

 

Jegyzet