Huszonhárom éve…

hogy egy rettenetes világégés után a béke esztendeit éljük. Ezzel a keservesen megszolgált békével se tűntek el azonban a nehézségek a világból, s a kezdet boldog föllélegzése után ma a béke gondja korunk legfőbb „vizsgakérdése”.

A béke nemcsak óhaj, humánus remény többé, hanem az egész emberiség hamleti kérdése. A dán királyfi töprengése a helsingöri vár fokán – „Lenni vagy nem lenni” – méltán lehetne a modern emberiség monológja, szemközt az Idő tengerének hullámverésével. „Az egyik hullám fehér volt, a másik fekete” – írta Shakespeare után egy másik angol, T. S. Eliot, ugyancsak az Idő tengeréről, ezzel jelezve annak kétértelműségét. Az a tenger viszont, ami előtt ma az emberiség meditál, vagy mindenestől fehérnek bizonyul, vagy mindenestől feketének. Vagy az élet, vagy pedig a halál tengere.

De épp e veszélyközelség hozhatja meg számunkra azt a minőségi változást, kényszerítheti ki belőlünk a kölcsönös belátásnak azt a fokát, mely elengedhetetlen föltétele a tartós és valódi békének a földön, épp e veszélyközelség a föladatnak azt az elmélyült analízisét, amire idáig nem voltunk kellően rászorítva. Lélegzetelállító nehézség, lélegzetelállító remény: az örök béke kapujában állnánk? „Ahol legnagyobb a veszély – idézhetnénk Kierkegaard-ot –, ott a legközelebb a szabadulás, a megoldás.”

Huszonhárom évvel ezelőtt április 4-e Németországban, távol hazámtól ért. Egyszerre volt a béke és az otthon üzenete. Gyermeki és szeplőtlen érzéseket keltett bennem, árnyék nélküli ragyogást, reményt és vágyakozást. A béke „első napja” az aggálytalan boldogságot hozta számomra ott a legyőzött Háború tetemén, a romokkal borított idegenségben. Akkor még nem tudtam, nem tudhattam, hogy fölszabadulásunk, a „béke első napja” nem csak a történelem irgalmas és gyönyörű ajándéka volt, hanem a jövő új, méghozzá minden eddiginél nehezebb, perdöntőbb föladata is. Legnehezebb és legszebb föladata: a felnőttség kezdete. Az emberi történet számára – ma már tudjuk – a „férfikor első napja”.

Ezentúl mindannyiunk számára létkérdéssé vált a történelmi igazság vállalása és keresése. Értelemmel, kitartással, a belátás erényével fölfegyverkezve, mivel béke nincs más, csak igazságos és kiérdemelt béke. Az igazság, az igazság keresése ezentúl nélkülözhetetlen történelmi szükségszerűséggé vált. Íme, felnőttségünk lényege. Férfikorunk kikerülhetetlen konzekvenciája.

 

Jegyzet